szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Sokan szeretik a lovakat és a franciák még egy kicsit jobban is szeretik őket: salátával. Ez a gasztronómiai sajátosság azonban az utóbbi időben eltűnőben van, mivel a válság sújtotta francia fogyasztók kevesebb húst esznek és az állatvédő csoportok évek óta tartó kampánya is érezteti hatását.

Karácsony előtt az utóbbiak újabb kampányt indítottak, teleragasztották a falakat vágóhidakra szánt pónilovak és csikók szívet tépő plakátjaival. "Franciaországban évről-évre vágóhídra küldenek olyan lovaglóiskolai pónikat, mint Caramel" - olvasható a Brigitte Bardot Alapítvány egyik plakátján. A felvételen a Caramel nevű szürke póniló látható, amint egy kés pengéjén tükröződik.

"Az már önmagában is elfogadhatatlan, hogy az emberek továbbra is fogyasztanak lóhúst, ezért mindaddig folytatjuk a kampányt, amíg ez így marad" - jelentette ki Constance Cluset, a volt filmcsillag által létrehozott állatvédő alapítvány szóvivője.

Tavaly 15 820 lovat vágtak le a húsáért Franciaországban, ebből több mint hétezret külföldről importáltak. Az alapítvány azt szeretné elérni, hogy a ló jogi minősítését változtassák meg, sorolják a kutyával vagy macskával azonos háziállat-kategóriába - jelenleg ugyanis a juhokkal vagy szarvasmarhákkal közös besorolásban szerepel.

Bár a ló húsa általában olcsóbb, mint más állatoké, a válság a francia mezőgazdasági minisztérium adatai szerint csak a csirkehúsfogyasztást növelte. Az elmúlt két évben 12 százalékkal kevesebb lóhús került a tányérokra és jelenleg a teljes franciaországi húsfogyasztásnak még 1 százalékát sem teszi ki. S míg néhány éve még mindenfelé szerepelt az étlapon, ma egyre ritkább rátalálni.

"A lóhús igazi francia fogás, de manapság nagyon nehéz rábukkanni egy étteremben" - közölte a párizsi Le Central étterem séfje, hozzáfűzve: "Nagyon nagy az ellenpropaganda".

Arról, hogy miként kaptak rá a franciák a lóhúsra, eltérő történetek keringenek. A legismertebb szerint a lóhús iránti étvágy az 1807-es eylaui csatában jött meg, miután Napóleon hadseregének fősebésze az éhes katonáknak azt ajánlotta, hogy a harcmezőn fekvő, a csatában levágott lovakból lakmározzanak. A történet szerint a lovasság úgy készítette el a hősi halált halt paripákat, hogy mellvértjeiket használta főzőedényként.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!