Irán visszalőtt: Az amerikaiak katari bázisát érte rakétatámadás
Teherán kommunikációjából az olvasható ki, hogy szeretnék az ellenségeskedést ennyiben hagyni.
HVG: Nemrégiben azt nyilatkozta a Newsweeknek, hogy csak Kalifornia államban évi 14 milliárd dollár mozog a marihuánabizniszben. Ez már az új kormányzatnak köszönhető?
E. N.: Hosszú évek óta ez a helyzet. Elképesztő méreteket öltött az alig titkolt, de törvénybe ütköző kendertermesztés. Engem egy helyi fickó vitt el alig egy hónapja egy sétarepülésre a San Franciscótól északra található Mendocino megyében. Ezerszám láttam az üvegházakat és a fekete ponyvával fedett ültetvényeket a semmi közepén.
HVG: Ennyire slendrián volna a rettegett amerikai drogelhárítás?
E. N.: A rendőrség képben van, de szemet huny a dolog felett. Jó üzletről van ugyanis szó. Hogy mást ne mondjak, míg egy kaliforniai borász 10 dollárt fizet óránként egy napszámosnak, a kendertermesztők 20-30 dollárt is adnak ugyanennyi munkáért. A termesztők egyébként nem fűszívó hippik, hanem farmerek, a zsaruk szomszédai, a gyerekeik ugyanabba az iskolába járnak. A helyi kormányzat pedig felismerte, hogy semmi értelme börtönbe zárni a farmereket. Vagyis képmutató elhallgatásról van szó.
HVG: Ez a pénzügyi szemlélet lazítaná fel az amerikai drogszigort?
E. N.: Az biztos, hogy ha a kannabiszszármazékokat az alkoholhoz és a dohánytermékekhez hasonlóan adóztatnák, az ebből származó bevételek megközelítenék a 7 milliárd dollárt, és akkor még nem vettük számba a bűnüldözésen, az igazságszolgáltatáson vagy a büntetés-végrehajtáson megspórolható költségeket. A hihetetlen mértékű állami deficit mellett ezek az összegek nem elhanyagolhatók.
HVG: Ezzel azt is mondja, hogy a pénzügyi válság a drogliberalizáció malmára hajtja a vizet?
E. N.: Egyre több ilyen véleményt hallok politikusoktól, persze többségében a demokraták, a liberálisok és a függetlenek köreiből. A republikánusok java még mindig álszent, és mereven elzárkózik az észérvektől. Megjegyzem, az 1917-ben bevezetett amerikai szesztilalom feloldásának is az volt az egyik motívuma, hogy kellett az adóbevétel a nagy válság kezeléséhez.
HVG: A zéró tolerancia hívei szerint a kőkemény tilalmat nem a fogyasztó, hanem a drogpiacot kézben tartó bűnszervezetek miatt kell fenntartani.
E. N.: Eléggé szelektív szigorról beszélhetünk, amely a hátrányos helyzetűeket sokkal jobban sújtja, mint a középosztályt. A legújabb közvélemény-kutatások szerint Amerikában a fehér és a fekete népesség körében azonos arányú az illegális droghasználat, ugyanakkor a kábítószerrel kapcsolatos ügyek miatt bebörtönzöttek között egy nagyságrenddel több a hagyományosabban szegény fekete, mint a fehér. Jó példa a kettős mércére, hogy a feketék utcadrogjaként ismert olcsó crack-kokain birtoklása és kereskedelme súlyosabban büntethető, mint a klasszikusan drága, de felsőbb, javarészt fehér körökben használatos, por formájú kokainé. A legfrissebb közvélemény-kutatások egyébként azt mutatják, hogy az amerikaiak 70 százaléka szerint az értelmetlen tiltás megbukott, a kannabiszszármazékok legalizálását pedig a társadalom 44 százaléka támogatná.
HVG: Itt lenne hát az ideje, hogy az Obama-adminisztráció lépjen? Hiszen a mostani elnök bevallottan nem lát kivetnivalót a fűszívásban, maga is szívott, nem úgy, mint Bill Clinton, aki kóstolta, de nem tüdőzte le.
| Ethan Nadelmann | |
|
HVG: Ön, akit a világméretű drogháború egyik legfőbb békeharcosának tartanak, sikerként éli meg, hogy ennyien állnak az ügye mellé?
E. N.: Igen, örülök neki. Szerintem az embereknek elegük van abból, hogy évi 44 milliárd dollárt költ a kormányzat erre az értelmetlen hadviselésre. Jellemző különben, hogy az európai kollégák rendre meglepődnek, amikor eljönnek egy-egy konferenciánkra. A 25 ezer aktivistát számláló táborunk javát ugyanis nem a hozzám hasonló értelmiségiek alkotják, hanem közvetlenül érintett családanyák a feketék lakta külvárosokból, szakmunkás fiatalok, mélyszegénységben élő mexikói emigránsok, egyszóval az amerikai társadalom összes rétege képviselteti magát.
HVG: A közvélemény-formálásban szerepet játszott az orvosi célokra fogyasztható marihuána egyre szélesebb körű engedélyezése is?
E. N.: Abszolút. 15 évvel ezelőtt, ha a fűről esett szó, a többség betépetten vigyorgó tinikre gondolt. Ma viszont a média révén már köztudott, hogy a marihuána nemcsak szórakoztató tudatmódosító, de az igazán beteg emberek életét is élhetőbbé, komfortosabbá teheti. Jelenleg már az USA 13 államában kapható orvosi rendelvényre úgynevezett gyógyászati marihuána. Kísérletek és kutatások sorozata bizonyította ugyanis, hogy egyes daganatos betegségek vagy épp a szklerózis multiplex esetében biztosan kimutatható a gyógy- és fájdalomcsillapító hatás.
HVG: Ha a legártatlanabbnak mondott kannabisznál talán el is fogadható ez az indok, a gyilkos hatású heroin vagy a kokain legálissá tétele mellett kevesebb érv szól.
E. N.: Tiltással ezek kereslete sem csökkenthető, viszont a piac kikerül a kontroll alól, a használat módjai egyre kockázatosabbá válnak, és az egészre rátelepszik a bűnözés, ahogy ezt az elmúlt fél évszázadban láthatjuk. Szerintem érdemes tanulni azoknak az államoknak a példájából, mint Svájc és további hat európai ország, ahol vényre adják a heroint a szenvedélybeteg polgároknak, és nem szolgáltatják ki őket a feketepiacnak vagy a büntetőgépezetnek. Jellemző, hogy az USA-ban félmillió ember ül rács mögött marihuánafogyasztás miatt.
HVG: Az amerikai drogpolitikát diktáló szövetségi kábítószer-üldöző hatóság hivatalos – honlapnyitó – álláspontja szerint az öreg kontinens túlságosan liberális politikája nem alkalmazható az USA-ban. Nem sikerült meggyőzniük őket?
E. N.: Arrogáns ország vagyunk, a külföld nem is létezik, az meg egyenesen lehetetlen, hogy más országok példájából tanuljunk. Szerencsére azért észlelni némi változást. Legutóbb Washingtonban találkoztam például a Reagan-adminisztrációban a tengerészetet felügyelő, a mostani kongresszusban a kőkonzervatív Virginiát képviselő Jim Webb szenátorral. A vaskalapos, de nagy tekintélyű politikus azt mondta nekem, addig nem nyugszik, amíg meg nem érti, miért van annyi rendes amerikai börtönben, és ehhez az európai példákat is tanulmányozni fogja. Ez azért már haladás.
HVG: És mi motiválja még önt?
E. N.: Alapvetően az igazságkeresés. Apám rabbi volt, aki mindig fontosnak tartotta az igazságot. Konzervatívan nevelt ifjúként kerültem a Harvardra, ahol hamar kiderült, hogy a hébe-hóba elfüstölt hasistól nem dől össze a világ, és ugyanolyan jó tanulók maradunk, mint addig. Ráadásul azt tapasztaltam, hogy míg az alkohol agresszívvá tesz, a hasis csak kikapcsol. Nem stimmeltek a drogháborús jelszavak sem, amelyek szerint a kannabisz kapudrog, és onnantól nincs megállás. Én sem lettem heroinista, ahogy millióan mások sem. Rájöttem, hogy a tiltás csak kárt okoz.
HVG: Miért cserélte le 1994-ben a princetoni egyetemi katedrát a mozgalmári íróasztalra?
E. N.: 1988-tól szakfolyóiratokban kritizáltam az USA drogpolitikáját és a zéró toleranciát. Ezek nyomán keresett meg Soros György 1992-ben, aztán alig egy év múlva már együtt dolgoztunk a tudományos ismeretterjesztéssel és adatgyűjtéssel foglalkozó New York-i Lindesmith Center alapításán. Az ezredfordulón jutottunk arra, hogy létre kell hozni egy politikai reformon dolgozó nonprofit hálózatot. Ez lett a Kábítószer-politikai Szövetség.
HVG: Nem tart attól, hogy győzelmük esetén elszabadul a pokol, az emberiség pedig elmerül a különböző szubsztanciák mocsarában?
E. N.: A nyitott társadalmak megvalósításán dolgozunk, a drogpolitika igazából csak terep, ezen a fronton folyamatosan sérülnek ugyanis az emberi jogok. Amerika, amely modellje volt a nyitott, befogadó társadalmaknak, a szerhasználat tekintetében ma még diktatúrákra hasonlít.
VAJNA TAMÁS
