EU-biztosok erőviszonyai

Hatalmas győzelemként értékelte az utóbbi napokban Nicolas Sarkozy francia elnök, hogy sikerült megkaparintania az EU belső piacáért felelős biztosi posztot protezsáltja és ex-külügyminisztere, Michel Barnier számára a 2010–2015 közötti terminusra. Magyarországon viszont az ellenzéki Fidesz azt deklarálta, hogy mivel Bajnai Gordon kormányfő jelöltje, Andor László elől osztrák kollégája elvitte a budapesti politikai elit által olyannyira vágyott regionális fejlesztést, és a magyar biztosnak „csupán” a foglalkoztatási és szociális tárca jutott, Magyarország vesztesként került ki José Manuel Barroso elnök és a tagállami kormányfők osztozkodásából.

Tudományos mérőszám természetesen nincs annak megítéléséhez, mennyire befolyásos egy EU-biztosi poszt. Két, viszonylag objektív kritérium azért többé-kevésbé eligazít: az adott portfóliónál van-e, és ha igen, milyen erősségű jogalkotó hatásköre az EU-nak a tagállamok szuverén jogalkotásához képest, és a jogszabálytervezet beterjesztésére felhatalmazott biztos javaslatáról az EU szakminiszteri tanácsában egyhangú szavazással kell-e dönteni, vagy elég a minősített többség. Harmadik, már ingoványosabb nézőpont lehet, hogy a tárca gazdája felügyel-e a közös költségvetésből bizonyos összeget. Ezenfelül, afféle puha feltételként lehet számításba venni, hogy az érintett szakpolitika mekkora médiaérdeklődést vált ki. Az sem mellékes, hogy az ötéves megbízatás során a terület fel- vagy leértékelődése várható.

Sarkozy győzelmi jelentése mindenképpen túlzottnak látszik. Bár a 450 millió fős belső piac szabályozása hatalmas feladat, a tagállamok sok részletkérdésben megtartották szuverenitásukat. Tisztán jogi, de akár politikai szempontból az egyértelmű nyertes inkább a spanyol Joaquín Almunia, aki a holland Neelie Kroestól átveszi az EU kizárólagos hatáskörének számító, a Tanácsban minősített többségi döntéssel működő és a mostani válságban óriási nemzetközi reflektorfénybe került versenypolitikai tárcát. Barroso már első terminusában is viszonylag ügyesen játszott azzal, hogy – a tagállamok közti békéért és a testületi tagok erőegyensúlyáért – a biztosok derékhadának „erős” és „gyenge” elemeket vegyítő hatásköröket osztott. Jó példa erre Kovács László távozó magyar biztos esete, aki 2004 óta az EU adó- és vámügyeiért felelt, és egy litván jelöltnek adja át az irodakulcsot. A vámpolitikát az EU-szerződés az unió öt kizárólagos kompetenciája között elsőként sorolja fel, a vámokhoz a tagállamok nem nyúlhatnak önállóan, és ilyen ügyekben a pénzügyminiszterek minősített többséggel szavaznak a biztos javaslatáról, tehát a tárca gazdájának hatékonysága elvileg rendkívül nagy. A portfólió másik felét, az adóügyeket illetően szinte ennek ellenkezője a helyzet. Az EU-nak mindössze az áfánál és a jövedéki adóknál vannak bizonyos harmonizációs lehetőségei, de a biztos ilyen tárgyú javaslatait is egyhangú vokssal fogadják el a pénzügyminiszterek. Mivel a 27 tagállam közül szinte mindig akad legalább egy kerékkötő, a tárcafelelős vért izzad, hogy bármit elérjen. Az adó- és vámügyi biztosnak az uniós támogatások felhasználására csak áttételes és minimális hatása lehet.

Hasonlóan kétarcú, de politikai és kommunikációs értelemben a gazdasági krízis idején látványosabb tárcát kapott most Andor. A foglalkoztatáspolitikát a héten életbe lépett lisszaboni szerződés sem az unió kizárólagos, sem a tagállamokkal megosztva gyakorolt hatáskörei között nem említi. Az EU-nak nincs közös foglalkoztatáspolitikája, igaz, a szerződés leszögezi, hogy a tagállamok „közös ügynek tekintik a foglalkoztatás előmozdítását”, és törekszenek stratégiáik összehangolására. Ennek uniós módja a jogszabályalkotásnál puhább módszer, az úgynevezett nyílt koordinációs mechanizmus, amelynek vezénylésében, az EU Tanácsa által évente kiadott iránymutatásokban és a tagállamok teljesítményének figyelemmel kísérésében jut viszonylag halvány szerep a biztosnak. A portfólió másik fele, amit a hivatalos terminológia „szociális ügyeknek” nevez, jogilag erősebb. A lisszaboni szerződés a társadalompolitika bizonyos elemeit – alapvetően a munkajog, a szociális párbeszéd és az esélyegyenlőség területén – közösségi hatáskörbe utalja, és tételesen felsorolt több kérdésben minősített többségű szavazást rendel hozzá. Más, ugyancsak tételesen meghatározott kérdésekben – például a társadalombiztosítással összefüggő minden esetben – a szavazás egyhangú. Az ügyek harmadik csoportjánál – idetartozik például a kollektív érdekvédelem a munka világában – egyhangú szavazás kell, bár a szerződés megengedi, hogy a szakminiszterek teljes egyetértésben úgy határozzanak, megelégszenek a minősített többségű eljárással, vagyis a biztos befolyása a következő években megerősödhet. A foglalkoztatási és szociális ügyi biztos – jelenleg a cseh Vladimír Spidla – felügyeli az uniós költségvetésen belül a 2007–2013 között összesen 76 milliárd euróra rúgó, a foglalkoztatást különféle eszközökkel támogató Európai Szociális Alapot (ebből Magyarországnak 7 év alatt 3,6 milliárd euró jut). Nem kizárt, hogy a gazdasági válságra tekintettel a 2013-tól induló új hétéves közösségi büdzséből erre a célra nagyobb összeget hasítanak majd ki. A már jövőre induló tervezésből Andor nyilván kiveszi a részét, ami aligha lehet közömbös például a Fidesznek, amely a jövő évi kormányra kerülése esetére tíz év alatt egymillió új munkahely létrehozását helyezi kilátásba.

Megítélés kérdése is tehát, hogy mely tagállam, milyen mérleggel került ki a nagy osztozkodásból, ráadásul a biztosok közti erőviszonyokat a jövőben maguk a kormányok is tovább formálhatják. Könnyen elképzelhető például, hogy a mostanáig lengyel biztos által irányított, jogilag és pénzügyileg is rendkívül erős – ebben a hétéves periódusban összesen 400 milliárd euró fölött diszponáló – regionális tárca 2013 után összezsugorodik. Hasonló kérdőjelek övezhetik a sokak által a mostani jelölésnél az egyik legsikeresebbnek tekintett jelölt, a román Dacian Ciolos mezőgazdasági tárcáját. A nagy befizető tagállamok – de akár számos középsúlyú tagállam is – a válságból való kilábaláshoz egyre inkább az oktatás és a kutatás-fejlesztés irányába áramoltatnák az uniós pénzeket, így meglehet, pár év múlva a most lesajnált ciprusi vagy ír biztos lesz a nyerő.

KOCSIS GYÖRGYI