Abu-Dzabi érdeklődik a Magyarországról Lázárék által kiengedett, rejtélyes múltú Klimt-kép iránt
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
Tíz feltételezett terroristát vettek őrizetbe Malajziában, a gyanú szerint kapcsolatban álltak azzal a nigériai férfival, aki tavaly karácsonykor megpróbált felrobbantani egy amerikai utasszállító repülőgépet - derül ki csütörtöki sajtójelentésekből.
Az őrizetbe vételeket Hishamuddin Hussein maláj belügyminiszter jelentette be. Főként külföldiekről van szó, akik egy nemzetközi terrorhálózathoz kötődnek. Négy szíriai, két nigériai, egy-egy jemeni és jordániai van köztük - közölte Syed Ibrahim Syed Noh, egy jogvédő csoport vezetője, amely a malajziai belbiztonsági törvény alapján segítséget nyújt fogva tartottaknak. E törvény alapján meghatározatlan ideig fogva tarthatják a gyanúsítottakat bírósági tárgyalás nélkül.
Syed Noh elmondta, hogy január 21-én összesen ötven embert, többségükben diákokat vett őrizetbe a rendőrség egy Malajziában élő szíriai egyetemi oktató vallási előadása közben egy Kuala Lumpurhoz közeli házban - köztük a most említett tízet. A többit - az említett nemzetiségeken kívül malájokat, eritreaiakat, valamint egy-egy szaúdit és amerikait - kihallgatásuk után elengedték. Egyebek közt azt kérdezték tőlük, jártak-e Jemenben, Oroszországban vagy Pakisztánban.
A kormányhoz közel álló New Straits Times napilap szerint külföldi antiterrorista ügynökségek hívták fel a maláj hatóságok figyelmét arra, hogy a gyanúsítottak Malajziában vannak, és kapcsolatban álltak a fiatal nigériai férfival, Umar Farouk Abdulmutallabbal, aki december 25-én robbanóeleggyel próbálta meg - sikertelenül - felrobbantani a Delta-Northwest légitársaság Amszterdamból Detroitba tartó gépét.
Az újság nem közölte értesülésének forrását. A belügyminiszter sem erősítette meg csütörtökön a cikk tartalmát, és elzárkózott részletek közlése elől, mondván, hogy az sérthetné a nyomozás érdekeit. Annyit mondott, hogy az őrizetesek "súlyos fenyegetést" jelentenek a biztonságra, s őrizetbe vételük külföldi hírszerző ügynökségekkel való együttműködés alapján történt.
"Ez nagyon jó figyelmeztetés volt számunkra, mert a terroristák mozgástere már nem csupán egy ország, hanem az egész világ" - jegyezte meg a miniszter.
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
Kényes téma lett a kormány számára, hogy mennyit költenek adófizetői pénzekből a védett személyek hivatalos külföldi útjaira.
4,6 százalékra gyorsult az infláció. Legnagyobb mértékben a háztartási energia, azon belül a vezetékes gáz drágult.
A MÁV közlése szerint a délelőtt folyamán állhat helyre a menetrend.
Alsó hangon hatmillió forintot viselt magán.
Új eszközöket kaphat a rendőrség a rendzavarók távoltartására.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.