Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A tálibok kedden cáfolták, hogy az amerikai és a pakisztáni titkosszolgálat emberei Karacsiban néhány napja elfogták egyik magas rangú parancsnokukat, Abdul Gani Baradar mollát.
A The New York Times című amerikai napilap helyi idő szerint hétfőn amerikai kormányilletékesekre hivatkozva írt a tálib parancsnok állítólagos elfogásáról. A lap szerint Baradart amerikai és pakisztáni illetékesek hallgatják ki. Nem tudni, hogy a parancsnok vallott-e, de elfogása más magas rangú tálib parancsnokok, közöttük Omar molla nyomára vezethet - írta a lap internetes kiadásában.
A tálib mozgalom kedden cáfolta az amerikai lap írását. Egyik képviselője szerint Baradar Afganisztánban van, "szervezi a mozgalom katonai és a politikai tevékenységét". Az Egyesült Államok szándékosan terjesztette Baradar elfogását, hogy elvonja a figyelmet veszteségeiről a Mardzsa város környékén zajló katonai offenzívában - mondta a tálibok névtelenül nyilatkozó képviselője.
A The New York Times azt írta, hogy Baradart tartják Omár molla után a tálibok második legbefolyásosabb emberének, és Oszama bin Laden, az al-Kaida terrorhálózat vezetője közeli szövetségese volt a 2001. szeptember 11-i egyesült államokbeli terrorcselekmények idején. A lap azt írta online kiadásában, hogy Baradar molla elfogását a pakisztáni katonai felderítés (ISI) hajtotta végre az Amerikai Hírszerző Ügynökség (CIA) munkatársainak közreműködésével. A lap még a múlt csütörtökön értesült a pakisztáni városban végrehajtott műveletről, de a Fehér Ház kérésére késleltette a közzétételét.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.