Szöul egyelőre gondolkodik az ajánlaton - közölte a dél-koreai védelmi minisztérium egyik, neve elhallgatását kérő tisztségviselője. Az észak-koreai Keszongban működő ipari parkban több mint száz dél-koreai kis- és középvállalat építette fel üzemeit, s mintegy 40 ezer embert foglalkoztatnak. Évi 150 millió dollár értékben állítanak elő ruhákat, órákat és más könnyűipari termékeket. Phenjan javaslata szerint a két ország katonai vezetői ülhetnének tárgyalóasztalhoz március 2-án egy nem megnevezett helyszínen.
A múlt héten még harciasabb volt az észak-koreai retorika; Phenjan közölte, hogy éleslövészettel járó újabb hadgyakorlatot tervez a Dél-Koreával közös tengeri határ közelében. Dél-Korea különösen veszélyesnek érzi magára nézve, ha az északiak rakétavetőket sorakoztatnak fel a határ mentén, mert akkor Szöul és környéke lőtávolságba kerül. Novemberben a két ország haditengerészete összetűzésbe keveredett egymással a közös határvizeken, és az incidensben állítólag meghalt egy észak-koreai tengerész.
Ezt követően Phenjan január 27-étől három napra egyoldalúan hajózástilalmi övezetnek nyilvánította a határvidék egy részét, mert hadgyakorlatot tartottak ott. A gyakorlaton 350 tüzérségi lövedéket lőttek ki.
Keszong közelebb hozhajta egymáshoz Észak- és Dél-Koreát
Észak-Korea azt javasolta hétfőn Dél-Koreának, hogy március elején folytassák a tárgyalásokat az egymással hivatalosan hadban álló két ország egyetlen jelentősebb közös gazdasági kezdeményezéséről, a keszongi ipari parkról.

Török Gábor szerint jelenleg a Fidesz szűk győzelmére van nagyobb esély 2026-ban
Telex: Az MNB-t érintő ÁSZ-feljelentés után Matolcsy és Orbán találkozhattak
Mellár Tamás: Bezárult a kör, csapdában a magyar gazdaság
Ha kétségei merülnének fel, akkor nézze meg a 2025-ös év első negyedéves számait.
Elvesztette a Hamász a Gázai övezetet, a parancsnoki rendszer összeomlott - állítja egy Hamász-forrás
Magyar Péter: Orbán maga lökte a busz alá a női politikusait, hogy a saját irháját mentse
"Az ukránok még nagyon is veszíthetnek és az csúnya lesz"
Kijev rákényszerülhet arra, hogy igazságtalan tűzszünetet kössön.