A legnagyobb brit konzervatív napilap által idézett jelentés szerint a brit kormány attól tart, hogy a merénylők a Temzén juttatnak el egy "rögtönzött nukleáris szerkezetet" London központjába, és ott azt felrobbantják. A kabinet szerint emellett annak a veszélye is fennáll, hogy a terroristák valamelyik brit kikötőváros ellen hajtanak végre támadást a tengerről, ahogy az az indiai Mumbaiban is történt 2008-ban.
Piszkosbomba-támadástól tart a brit kormány
Növekszik a veszélye egy olyan brit merényletnek, amelyet a terroristák sugárzó anyagot szétszóró robbanószerkezettel - úgynevezett piszkos bombával - követnek el - írta a keddi The Daily Telegraph egy kormányzati elemzésre hivatkozva.

IDEA Intézet: Közelít a Fidesz a Tiszához, felére csökkent Magyarék előnye
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.
Szijjártó az oroszoktól úgy tudja, az ukránok támadása miatt leállt a kőolajszállítás, és belengetett egy fenyegetést Kijev számára
Zelenszkij az oroszlán barlangjában, Trump manőverezik, Európa lemarad, Putyin vigyorog – nemzetközi lapszemle
Pert vesztett a Belügyminisztérium első fokon, a tárca szerint Takács Péter félreérthetően nyilatkozott
Az egészségügyi államtitkár olyan pontatlan volt minisztériuma szerint, hogy 70-80 dokumentumról beszélt, miközben csak két ilyen létezik.
Trump Putyin akaratát hajtaná be az ukrán elnökön: „Adja fel a Krímet, és egyezzen bele, hogy soha nem csatlakozik a NATO-hoz”
„Az ukrán nép mindig hálás lesz Trump elnöknek” – Zelenszkij megérkezett Washingtonba
Hadházy: Még a pincében is padlófűtés van Hatvanpusztán
A képviselő abban is biztos most már, hogy hűtőkamrát létesítettek az egykori főúri birtokon.
Új dubaji ingatlanvásárlásban van épp Matolcsy Ádám, meglepően szerény a kinézett lakás
110-120 millió forint körüli összegért venne egy egyszobás lakást egy luxustársasházban.
Frankfurter Rundschau-helyzetkép: Konzervatív kihívó fenyegeti Orbán Viktor hatalmát
„Analóg Digitális Polgári Kört” alapított Kovács Gergely
„A gyűlölködést nem zárhatjuk be az internetre.”