szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Háromnapos nagyszabású hadgyakorlatot kezdett az iráni hadsereg elitalakulata, a Forradalmi Gárda csütörtökön a Perzsa-öbölben és a Hormuzi-szorosban - jelentette a teheráni állami televízió.

Irán 2006 óta évente tart hadgyakorlatot az említett tengerszakaszokon. Az erődemonstrációnak szánt hadgyakorlatot az utóbbi négy évben nyáron rendezték meg, most nem adtak hivatalos magyarázatot arra, hogy idén miért hozták előbbre az időpontját.

A világ kőolajellátása szempontjából kulcsfontosságú tengeri szállítási útvonalon tartott idei gyakorlat mindazonáltal egybeesik azzal, hogy nő a feszültség Irán és a Nyugat között Teherán vitatott atomprogramja miatt. A nyugati országok azzal gyanúsítják Iránt, hogy békés célúnak mondott atomprogramjában valójában nukleáris fegyver előállítására törekszik, amit Teherán tagad.

Az amerikai védelmi minisztérium szerdán közölte, a katonai fellépést továbbra is a lehetséges válaszlépések között tartják számon, jóllehet Washington most diplomáciai erőfeszítésekkel, szankciók bevezetésével akarja elérni az iráni nukleáris tevékenység leállítását. Teherán korábban jelezte, hogy lezárja a Hormuzi-szorost, ha megtámadják. A világ kőolajforgalmának mintegy 40 százaléka a Perzsa-öböl tengeri kijáratát jelentő szűk szoroson halad keresztül.

Az iráni televízió szerint a hadgyakorlaton 313 gyorsnaszád vesz részt, amelyek rakéták kilövésére is képesek. Ahmad Vahidi védelmi miniszter szerdán közölte, hogy új fegyvereket is kipróbálnak, de részleteket nem árult el.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Világ

Kína is beadta a derekát: kezdődhet az Irán elleni szankciók kidolgozása

Kína hajlandó "komoly tárgyalásokat" kezdeni az ENSZ-ben az iráni atomkérdésről - jelentette be helyi idő szerint szerdán New Yorkban Susan Rice amerikai ENSZ-nagykövet, megerősítve diplomaták korábbi közlését, amely szerint a hat nagyhatalom - közöttük Kína - megállapodott, hogy a következő napokban megkezdik az iráni atomprogram miatti újabb szankciók kidolgozását.

MTI Világ

Nyilvános akasztás nemi erőszakért Iránban

Nyilvánosan felakasztottak az észak-iráni Bábolszár városában három férfit, akiket 13 nő megerőszakolásában találtak bűnösnek − közölte csütörtökön az iráni kormány napilapja.