szerző:
MTI

Barack Obama amerikai elnök és Vlagyimir Putyin orosz kormányfő is gratulált Orbán Viktornak a választási győzelemhez - közölte Szijjártó Péter szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten.

A Fidesz szóvivőjének tájékoztatása szerint szerdán az Egyesült Államok budapesti nagykövete személyesen adta át Barack Obama gratuláló levelét, amelyben az amerikai elnök azt írta: az Egyesült Államok elkötelezett a Magyarországgal való szoros, közös munkában, "mégpedig annak érdekében, hogy a biztonságunk és a fejlődésünk, növekedésünk előtt álló kihívásokra megfelelő válasz szülessen". 

Szintén szerdán kapta meg a Fidesz elnöke, a kormányfői poszt várományosa Vlagyimir Putyin gratuláló levelét, amelyben az orosz miniszterelnök - egyben az Egységes Oroszország Párt elnöke - azt írta: megerősíti készségét az Egységes Oroszország Párt és a Fidesz közötti "konstruktív és tartalmas párbeszéd folytatására", amely egyébként - meggyőződése szerint - hozzá fog járulni az orosz-magyar kapcsolatok megerősítéséhez - ismertette Szijjártó Péter. 

A szóvivő közölte: az Európai Tanács elnöke, Herman Van Rompuy is gratulált Orbán Viktornak. Ő azt írta, hogy ez a győzelem, amely néhány hónappal azelőtt született, hogy Magyarország veheti át az Európai Unió soros elnöki posztját, "mindenképpen nagy felelősséget és egy komoly kihívást jelent". Szijjártó Péter emlékeztetett, az elmúlt napokban mások mellett gratulált Orbán Viktornak Angela Merkel német kancellár, Nicolas Sarkozy francia elnök, José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke és Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke is.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Gazdaság

WSJE: kemény hangon beszél Orbán az adósságról

Erőteljes pozíciót kíván képviselni az új magyar kormány a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval szemben a hitelmegállapodás újratárgyalásakor - emelte ki a The Wall Street Journal című amerikai lap európai kiadása (WSJE) kedden, Orbán Viktor előző napi nemzetközi sajtóértekezletét ismertetve.

hvg.hu/MTI Itthon

Orbánt jelöli Sólyom kormányfőnek

Orbán Viktort, a Fidesz-KDNP miniszterelnök-jelöltjét fogja kormányfővé jelölni Sólyom László köztársasági elnök az Országgyűlés alakuló ülésén. Az államfő ezt szerdán, a Sándor-palotában jelentette be.

hvg.hu Itthon

Orbán bemutatkozása: távol a tökéletestől

Nem biztos, hogy hétfői sajtótájékoztatója előtt Orbán Viktor kellő súllyal mérlegelte, hogy a nemzetközi közvéleménynek is beszél. A Fidesz elnöke által mondottakat idehaza értik, külföldön nem biztos, hogy minden kijelentésének jó az akusztikája. Krekó Péter politika elemzőt kérdeztük a nemzetközi sajtótájékoztató főbb üzeneteiről.

hvg.hu Gazdaság

Mirow gratulált Bajnainak Londonban a konszolidáció eredményeiért

Magyarországon az elmúlt évtizedben rendre elmaradtak a szükséges szerkezeti reformok, mert a politika a konfliktusok vállalása helyett inkább kompromisszumokra törekedett – mondta az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) londoni székhelyén tartott pénteki előadásában a magyar kormányfő, aki szerint azonban már mutatkoznak a konszolidációs intézkedések eredményei.

Tizennégy szavazat – volt, ahol ennyi döntött két polgármesterjelölt között

Tizennégy szavazat – volt, ahol ennyi döntött két polgármesterjelölt között

Deutsch Tamás egy keleti bölcs optimizmusával értékelte a választásokat

Deutsch Tamás egy keleti bölcs optimizmusával értékelte a választásokat

Radar 360: Bejött az összefogás, sok helyen nyert az ellenzék

Radar 360: Bejött az összefogás, sok helyen nyert az ellenzék

Tönkreverte az ellenzék a Fideszt Pécsen

Tönkreverte az ellenzék a Fideszt Pécsen

Aki 45 évesen gyorsabban gyalogol, annak fiatalabb a szervezete és az agya

Aki 45 évesen gyorsabban gyalogol, annak fiatalabb a szervezete és az agya

A választások előtt is tisztelgett egy számmal a hatos lottó

A választások előtt is tisztelgett egy számmal a hatos lottó