Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A török igazságszolgáltatás 196 embert vádol azzal - köztük a hadsereg több prominens tagját -, hogy 2003-ban puccsot tervezett a konzervatív-iszlamista kormány megdöntésére - közölte az Anatólia állami hírügynökség hétfőn.
A februárban kezdődött nyomozást a hadsereg több tagjának őrizetbe vétele, majd végül a vádemelés követte. Az összeesküvés szellemi atyjai a vád szerint Isztambulban laktak, és röviddel az Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) hatalomra jutása (2002) után megfogalmazódott bennük a puccs gondolata. Az első számú gyanúsítottak között Cetin Dogan tábornok, a török első hadsereg egykori parancsnoka, Ibrahim Firtina, a légierő és Özden Örnek, a haditengerészet volt parancsnoka, valamint Ergin Saygün, a szárazföldi erők egykori főparancsnok-helyettese szerepel.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.