Irán hajlandó lenne elhalasztani az urándúsítást

Irán nem mond le az urándúsítás jogáról, de "félreteheti" pár évre, ha ellátják a teheráni reaktorhoz szükséges fűtőelemekkel - jelentette ki pénteken Ali Akbar Szalehi atomenergia-ügyi miniszter.

  • MTI
Irán hajlandó lenne elhalasztani az urándúsítást

Az urán húsz százalékosra való feldúsítása a jogunkban áll, és erről ne mondunk le. Mégis, e jog ellenére nem lesz szükség a dúsításra csere esetében. Ha leszállítanak nekünk 100 kilogramm fűtőelemet, akkor az elég lesz 7-8 évre. Mi csak a teheráni reaktor szükségleteinek kielégítésére dúsítunk 20 százalékos uránt, és nem akarunk felhalmozni belőle készleteket - mondta a Mehr hírügynökségnek. A miniszter kiegészítette ezt azzal, hogy ha lesz egy újabb reaktoruk, akkor az már egy másik kérdés lesz.

Irán egy májusi, Brazíliával és Törökországgal kötött megállapodásban vállalta, hogy a gyengén dúsított uránját nukleáris fűtőelemekre cseréli. Erről azonnal hajlandó tárgyalni az úgynevezett bécsi csoporttal (Egyesült Államok, Franciaország és Oroszország) is - mondta Szalehi. Irán február óta foglalkozik azzal, hogy a gyengén (3,5 százalékosra) dúsított uránkészletének egy részét átalakítsa olyanná, amelyben már 20 százalék a radioaktív izotópok aránya. Ilyen uránt az erőművekben használnak, de Teherán fűtőelemeket nem tud gyártani, azokat külföldről szeretné beszerezni. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa azt követeli, hogy Irán teljesen álljon le az urándúsítással.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.