szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A mexikói rendőrség letartóztatta az ország egyik leghírhedtebb kábítószer-kereskedőjét. Az USA korábban kétmillió dolláros nyomravezetői díjat tűzött ki a fejére.

A 37 éves Edgar Valdez - aki az alvilágban Barbie néven ismert - még hétfőn került rendőrkézre. A hatóságok kábítószer-kereskedelemben, valamint drogkartellben való részvétel gyanújával évek óta üldözték őt. A letartóztatás "nagy fogás" a Felipe Calderón államfő által a szervezett bűnözés, mindenekelőtt a drogbandák ellen indított harcban. Az országot épp a napokban rázta meg az az eset, amelynek során a hatóságok 72, egy kábítószerbanda által kegyetlenül lemészárolt illegális bevándorló holttestére bukkantak.

Az Egyesült Államokban született Valdez ellen az amerikai hatóságok is vádat emeltek annak gyanújával, hogy 2004 és 2006 között a keleti partvidéken nagy mennyiségű kábítószerrel kereskedett. Az amerikai hatóságok 2 millió dollárt ajánlottak korábban annak, aki információkkal segíti Valdez kézre kerítését.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.
MTI Világ

Egy tonna kokain a fagyasztott cápákban

Több mint egy tonna kokaint foglalt le a mexikói haditengerészet a latin-amerikai ország déli részén egy kikötőben. A csempészek fagyasztott cápákban akarták az Egyesült Államokba juttatni a kábítószert.

hvg.hu Világ

A drogbáró megöléséhez 200 tengerész kellett Mexikóban

A mexikói haditengerészet egy kétszáz fős kommandója tűzharcban megölt helyi idő szerint szerdán egy drogbárót, aki az egyik leginkább keresett bűnöző volt mind az országban, mind az Egyesült Államokban – közölte több hivatalos forrás.

MTI Világ

Isten szolgáit is lemészárolják Mexikóban

A brutális bandaháborút folytató mexikói drogbárók célkeresztjébe kerültek azok a papok és igehirdetők, akik elítélik a bűnözők erőszakos eszközeit: a narkókereskedelmet folytató alvilágot már nem köti az eddig érinthetetlennek tekintett egyházi személyeket megillető tisztelet, túlteszik magukat a világ második legnépesebb katolikus országának becsületkódján is.

hvg.hu Világ

Legalizálták Mexikóban a drogokat?

Az évi sokezer civil és rendőri áldozatot követelő mexikói dorgháború kilátástalansága nyomán - és az Egyesült Államok csökkenő nyomása nyomán - a fogyasztókat a kereskedőktől megkülönböztetni hivatott kábítószerekre vonatkozó törvényt fogadtak el a közép-amerikai államban. De pontosan miről is szól a szabályozás - erről ír a Drogriporter.

MTI Világ

Mexikói drogháború: 14 halott

Újabb 14 halottja van a mexikói drogháborúnak Ciudad Juárezben, ahol két drogkartell vív háborút egymással, illetve a hatóságokkal.

Radar360: Áder és Trump is aláírt fontos jogszabályokat

Radar360: Áder és Trump is aláírt fontos jogszabályokat

Adj valamit már – videoklippel ünnepli Orbán a tízéves évfordulóját

Adj valamit már – videoklippel ünnepli Orbán a tízéves évfordulóját

Dudálni nem szabad, cigányozni igen – a DK magyarázatot követel Pintértől

Dudálni nem szabad, cigányozni igen – a DK magyarázatot követel Pintértől