A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
A pirotechnikai eszközök biztonsági követelményeit szabályozó európai uniós előírások teljes körű alkalmazására kérte Magyarországot, Hollandiát és Luxemburgot az Európai Bizottság amely egyben bejelentette, hogy szabálysértési eljárást indít az országok ellen.
A bizottság csütörtökön jelezte, hogy a három ország még nem ültette teljesen át saját törvénykezésébe a vonatkozó uniós irányelvet. A nemzeti jogba való átültetést valamennyi EU-tagországban ez év elejéig végre kellett volna hajtani, jóllehet egyes pirotechnikai eszközök esetében csak 2013-ban lép életbe - emlékeztetett közleményében a bizottság. Az uniós testület csütörtökön összesen több tucat szabálysértési eljárást jelentett be, ezek a 27 tagország mindegyikét érintik.
A pirotechnikai irányelv a tűzijáték-kellékek mellett olyan eszközökre is vonatkozik, mint például a járművekben használt légzsákok rendszerének egyes összetevői. A megfelelő biztonsági szint szabályozása mellett a direktíva előírja független tesztintézetek alkalmazását, illetve lehetőséget biztosít a biztonságos termékek legális árusítására is. Amennyiben a három ország a figyelmeztetések ellenére sem tesz eleget az uniós szabályoknak, az Európai Bizottság az eljárás egy később szakaszában az Európai Bíróság elé viheti az ügyet.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.