Hamis címre jelentett be magyar diákokat egy burgenlandi polgármester

Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság hivatali visszaélés miatt a burgenlandi Zurány (Zurndorf) volt polgármesterét, aki ottani lakcímre jelentett be magyar gyerekeket, hogy ne szűnjön meg az iskola.

  • MTI
Hamis címre jelentett be magyar diákokat egy burgenlandi polgármester

Werner Falb-Meixner elismerte, hogy 2006 és 2008 között anélkül jelentette be az iskola négy magyar tanulóját zurányi lakcímekre, hogy a gyerekek valóban ott laktak volna.

A volt városvezető, jelenleg tartományi tanácsos (a tartományi kormány tagja) Falb-Meixner azzal védekezett, nem tudta hogy törvényszegésnek számít, amit tett. Mint mondta, meggyőződése volt, hogy senkinek nem okoz ezzel kárt, az iskolát viszont megmenti a bezárástól. Az ítélet nem jogerős.

Óbuda sokáig ellenezte a lakóparkok építését, ám most hirtelen 50 méteres épületek és több ezer új lakás épülhet a kerületben

Budapest III. kerületének vezetése a korábbi években arra törekedett, hogy ne épüljenek új lakóparkok a városrészben, sok helyen ugyanis már nehezen bírja a terhelést a helyi infrastruktúra. Az elmúlt hónapokban viszont megváltozott ez az álláspont, és – ha megszavazzák a szükséges előterjesztéseket – több építkezés, valamint NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat az önkormányzattól.