Szergej Szobjanyint választotta Moszkva polgármesterének csütörtökön a fővárosi önkormányzat az államfő által elbocsátott Jurij Luzskov helyére. A testület 35 tagja közül titkos szavazás során 32 támogatta Dmitrij Medvegyev elnök jelöltjét, három ellenszavazat érkezett. A önkormányzat tagjai közül 32 a Valgyimir Putyin vezette kormányzó Egységes Oroszország Pártot képviseli, az ellenszavazatokat a kommunista frakció három tagja adta le. Szobjanyin ünnepélyes beiktatását csütörtökön este tartják a polgármesteri hivatal Tverszkaja utcán lévő főépületében. A vendégeket már a hét elején meghívták, a város egyik fő közlekedési útvonalának számító, belvárosi Tverszkaja hosszú szakaszén csütörtök reggel óta nem lehet parkolni. Az ünnepségen várhatóan részt vesz az államfő is.
Új polgármestere van Moszkvának
Szergej Szobjanyin lett Moszkva polgármestere a Medvegyev által elbocsátott Jurij Luzskov helyére.
„Az a cél, hogy visszatérjünk az 1998-as Fideszhez” – a párton belül is felháborodást keltett Orbán Viktor Vadhajtások-vallomása
Az időjárás jobban befolyásolja a sörfogyasztást, mint a focivébé – interjú a Borsodi Sörgyár vezetőjével
Dél-Korea fordított és 2–1-re nyert a csehek ellen
Három piros lap, két gól – Mexikó nyerte a vb nyitómeccsét
A Guardian ítéletet mondott: az USA alkalmatlan a focivébé rendezésére
Miért őszülünk? Egy új kutatás szerint a válasz a rák elleni védekezésben is kereshető
Lemondott a főügyész, a háttérben az ukrán aranykonvoj ügye lehet
A Központi Nyomozó Főügyészséget vezető főügyész, Fürcht Pál távozásának köze lehet ahhoz, hogy törés alakult ki az ügyészi szervezetben, méghozzá főleg az aranykonvoj ügyében, illetve a Gundalf- és Buddha-ügy is szerepet játszhatott ebben. A HVG értesülését a Legfőbb Ügyészség is megerősítette.
Nyolcan meghaltak az M1-es autópályán Győrnél
Egymás után két baleset is történt péntek reggel, a Hegyeshalom felé tartó forgalmat Győrszentivánnál letelik a pályáról.
Leváltották a Készenléti Rendőrség parancsnokát
Az Alkotmánybíróság alaposan helyre tette Varga Zs. András Kúria-elnököt
Érdemi vizsgálat nélkül utasította vissza az Alkotmánybíróság a Kúria elnöke, Varga Zs. András indítványát a Bírák Etikai Kódexének megsemmisítéséről.
Buda Péter fogja ellátni a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok stratégiai felügyeletét
A szám, amely többet árul el az egészségünkről, mint a vérnyomásunk
A köztévén kapásból sikerült belerúgni az egyik szakértőnek a női szurkolókba
Dragóner Attila szerint a foci-vb a férfi szurkolók ünnepe.
José Mourinho visszatér a Real Madridhoz
A portugál tréner korábban három szezont töltött Madridban, mind a hármat trófeával zárta.
Kapitány Istvánnak frissítenie kellett a vagyonnyilatkozatát
Kimaradt egy balatongyöröki nyaraló.