A támadó először egy tanterembe rontott be és halálosan megsebesített egy tanárt a Zamboanga városi iskolában. Ezután egy csoport ötödik osztályos diákot terelt be egy mosdóba, ahol egyenként sorra kezdte szurkálni a gyerekeket, egyiküket halálosan megsebesítve. Az iskolába járó gyerekek szülei ekkor léptek közbe: leteperték a férfit, elragadták a kését, és azzal leszúrták. A dulakodás közben az egyik szülő, egy idősebb férfi is meghalt.
Két tanárt és négy diákot kórházban ápolnak, az egyik felnőtt és egy 11 éves kislány állapota súlyos. A rendőrség közlése szerint az életét vesztett ámokfutó késelő korábban éveket töltött börtönben gyilkosságért.