szerző:
Hírszerző/FH
Tetszett a cikk?

Újabb robbanás történt pénteken abban az új-zélandi szénbányában, ahol 29-en haltak meg kettő korábbi robbanás után - közölte a bányát üzemelő cég elnöke. A legújabb detonációban senki sem sérült meg.

Egy harmadik robbanás történt a bányában, helyi idő szerint délután 3 óra 39 perckor - közölte a Pike River Coal nevű cég elnöke. John Dow elmondása szerint a mostani detonáció gyengébb volt, mint a korábbi kettő. A robbanásban senki sem sérült meg, a bányánál ugyanis nem volt senki. A mentésben részt vevő emberek éppen arra készültek, hogy egyperces néma csenddel emlékezzenek meg az egy hete történt első robbanás áldozataira.

A Pike River bányából csak kettő bányásznak sikerült kimenekülnie, amikor egy hete pénteken robbanás történt. A rokonok és mentőalakulatok szerdán adták fel a reményt, hogy a lent rekedt 29 bányász élve találják, amikor egy második detonáció történt a mélyben. A hatalmas robbanást a hatóságok közlése szerint senki sem élhette túl.

A veszélyes gázokkal telített járatokba egy speciális ausztrál gépet küldenek a holttestek kihozására. A szerkezet pénteken érkezett meg Új-Zélandra. Azt egyelőre még nem lehet tudni, hogy mikor lesz munkára készen a gép, amelyet még a bányához kell szállítani, és ott össze kell szerelni. A bányagépnek várhatóan hónapokra lesz szüksége arra, hogy eljusson a holttestekig.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Így lett 12 milliárd euróval vastagabb magyar „országboríték” az EU-ban

Így lett 12 milliárd euróval vastagabb magyar „országboríték” az EU-ban

34 halott, 600 sérült: erős földrengés volt Indonéziában

34 halott, 600 sérült: erős földrengés volt Indonéziában

Biden megkapta az elnöki Twitter-fiókot, de Trumppal ellentétben ő "nulláról" kezd

Biden megkapta az elnöki Twitter-fiókot, de Trumppal ellentétben ő "nulláról" kezd