Ki volt a gazdagabb, Elon Musk vagy Dzsingisz kán?
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az ország történetének legtragikusabb bányaszerencsétlensége áldozatai emlékére csütörtökre nemzeti gyásznapot hirdettek Új-Zélandon.
Az ország kormányfője egyúttal azt is bejelentette hétfőn, hogy az ügyben vizsgálóbizottságot állítanak fel, valamint elrendelték mind a négy Új-Zélandon működő szénbánya biztonsági rendszereinek felülvizsgálatát - amihez külföldi szakértőket vonnak be a munkába.
Új-Zélandon 29 vájár tűnt el, miután november 19.-én robbanás történt a Pike River nevű bányában. Az elsőt detonáció után a mentőcsapatok távirányítású robotok segítségével próbálta meg elérni a vájárokat, de hiába. A szerkezetek nem bizonyultak eredményesnek a tárnát pedig két újabb robbanás rázta meg. Ezért feladták a reményt a vájárok kimentésére. Az áldozatok között két ausztrál, két brit és egy dél-afrikai állampolgár is volt.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
A támogatott lakáshitel is arról szól, hogy az állam kivonul a család- és szociálpolitikából, és a felelősséget az egyénre tolja.