Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Apokaliptikusnak nevezte az oroszországi drogfogyasztási helyzetet kedden Viktor Ivanov, a Kábítószer-forgalmat Ellenőrző Szövetségi Szolgálat (FSZKN) igazgatója; elmondta, hogy évente 130 ezer ember hal meg ezzel összefüggő okból, s közülük legtöbben - mintegy százezren - a 15-30 éves korosztályból kerülnek ki.
Ivanov szerint a kábítószerfüggők száma Oroszországban eléri az ötmilliót. Legtöbbjük afganisztáni heroint fogyaszt, amely a szomszédos közép-ázsiai államok átjárható határain át érkezik. Ivanov az Állami Kábítószer-ellenes Bizottság ülésén tette közzé a korábban ismerteknél jóval magasabb új számokat. Kijelentette: pusztán rendőri intézkedésekkel nem lehet megoldani a helyzetet, ugyanis kábítószerekkel összefüggő ügyekben öt év alatt több mint félmillió embert vontak büntetőjogi felelősségre, és az orosz városokban a bírósági eljárások 30-50 százalékát ilyen ügyekben folytatják.
Ivanov szerint a kábítószer-fogyasztás visszaszorítása mellett a rehabilitáció és a gyógyultak reintegrációjának rendszerét is meg kell szervezni. Kijelentette, hogy a rehabilitációra való igény nagyságrendekkel meghaladja az állam biztosította lehetőségeket, ezért az FSZKN a továbbiakban az orosz ortodox egyházzal is együttműködik az ilyen központok egész országban való szervezésében és elterjesztésében, és ehhez a szövetségi és helyi hatóságok támogatását követelte. Egyben bejelentette: a szolgálat és az egyház közös jótékonysági alapot hoz létre a kábítószer-fogyasztás elleni harc támogatására.
Ivanov felszólított a rehabilitációs rendszer egységes normáinak kidolgozására. Jelenleg Oroszországban rendkívül csekély a rehabilitációs kapacitás, s sok városban maguk a gyerekeiket megmenteni akaró szülők veszik a kezükbe az elvonás megszervezését. Ez többnyire úgynevezett "hideg elvonást" jelent, amikor a függőket bármilyen, köztük igen durva eszközök alkalmazásával akadályozzák meg abban, hogy droghoz jussanak: sajtóbeszámolók szerint kikötözik, éheztetik őket, egyebek. A tiszti főorvos pedig folyamatosan hangsúlyozza, hogy az elvonáshoz Európában használatos gyógyszereket nem fogják engedélyezni Oroszországban.
A bizottság ülésén jelen volt Kirill pátriárka, ortodox egyházfő is, aki úgy vélte, hogy a kábítószer-fogyasztás kérdésében sürgősen meg kell kongatni minden vészharangot. Megrázónak nevezte, hogy évente százezer fiatal hal meg emiatt, s emlékeztetett rá: az egész szovjet társadalmat sokkolta, amikor először nyilvánosságra hozták az afganisztáni hadjárat veszteségeit. A háború egész ideje alatt 15 ezer orosz veszítette életét, az afganisztáni kábítószerek pedig évente több mint százezer emberéletet követelnek. A pátriárka arra is felhívta a figyelmet: a kábítószer-fogyasztásnak nagyságrendekkel több emberélet esik áldozatul, mint a terrorizmusnak, az utóbbira mégis jobban odafigyelnek a kormányok és a nemzetközi közvélemény.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.