A politikus 1974 és 1979, majd 1989 és 1993 között volt a dél-amerikai ország elnöke. Az első ciklusban országa hatalmas bevételekre tett szert olajeladásokból. A második hivatali idejét korrupciós botrányok, államcsínyek és véres tömegoszlatások jellemezték. Ő volt az első latin-amerikai államfő, aki korrupciós vádak miatt kényszerült távozásra. Az utóbbi években Carlos Andres Perez Miamiban élt, miközben a venezuelai hatóságok követelték Washingtontól a kiadatását az 1989-es tüntetések véres leverése miatt. Perez ádáz bírálója volt a jelenlegi államfő, Hugo Chávez baloldali politikájának. Ők politikai ellenlábasok voltak azóta, hogy Chávez - akkor még fiatal alezredesként - részt vett az egyik Perez elleni 1992-es puccskísérletben. Chávezt két évi börtönre ítélték, de népi hőssé vált a szegény venezuelaiak szemében, akiknek elegük volt Perez korrupt elnökségéből.
Elhunyt Carlos Andres Perez volt venezuelai elnök
Szívroham következtében 88 éves korában elhunyt Carlos Andres Perez volt venezuelai elnök, aki ellen hivatali ideje alatt két elvetélt puccskísérletet hajtottak végre.
Garri Kaszparov „igazi vezércselnek” nevezte Polgár Judit államfői felkérését
Polgár Judit tényleg a saját lábán áll: százmilliókat termel a brandje
Pócs János most nem telefonnal videózott, hanem okosszemüvegben ült be a Parlamentbe (fotók)
Jámbor: Magyar Péter hibázott a „kamu társadalmi egyeztetéssel”, de Polgár Judit attól még jó jelölt
„Aranyos kis copfja van, de amit a sakktáblán művel, az nem olyan vicces” – márciusi interjúnk Polgár Judittal
Török Gábor: Most először érzékelhető a miniszterelnök megtorpanása
A brokkoli, a chili és a kávé közös titka, ami részben felülírja, amit az egészséges étkezésről gondolunk
Az argentinok nem tudták méltósággal viselni a vereséget, a verekedő Paredes többmeccses eltiltásra számíthat – videó
Károly király megbízta a kormányalakítással Andy Burnhamet
Újabb igazolásokat jelentett be az MTVA: Magyari Péter és Bogár Zsolt is közrádiós lesz
Itt a Tisza-kormány válasza a bizalmi vagyonkezelésre: vége a kiskapuzásnak, de a diszkréció marad
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott
Welt: Magyar Péter meglepően könyörtelen
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Marine Le Pennek a bokaperec nem akadály, de egy kockázatos lépése könnyen hazavághatja a kampányát
A Fidesz egyvalaminek örülhet: jó kezekben vannak a személyzeti ügyek a Legfőbb Ügyészségen
Hősies önvédelem vagy gyilkosság rablókat lelőni? Olaszország vitatkozik
Meghalt Kevin Keegan angol focilegenda
A Liverpool háromszoros bajnoka rákos volt.