szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A hiányzó évek címmel közölt terjedelmes cikket a magyar médiatörvényről Frankfurter Allgemeine Zeitung hétfő számában.

A tekintélyes német konzervatív lap magyar származású szemleírója, Georg Paul Hefty Orbán Viktor helyzetét a korábbi bajor kormányfő és CSU-elnök, Edmund Stoiberével veti össze, aki a 2003-as tartományi választásokon kétharmados többségre tett szert, majd önkényesen reformokat vezetett be, mígnem saját lakossága, pártja, frakciója és végül miniszterei is kihátráltak mögüle, és választási diadala három év múltán bukássá változott. Orbán - Stoiber politikai barátja - jól ismerte a bajor előzményeket, amikor idén tavasszal a magyar parlamentben kétharmados többséget szerzett - írta a szerző.

A győzelemben részes képviselők ugyanúgy nem tudnak ellenállni a kísértésnek, hogy - egyértelműen választói megbízatásként leírt - hatalmukat fitogtassák. Gyors egymásutánban több tucat törvényt módosítottak vagy fogadtak el újakat, új államfőt választottak, és hozzáfogtak az új alkotmány kidolgozásához. Ez annak a politikai helyzetnek az egyik oldala, mely a magyar médiatörvényt megszülte, a másik oldala viszont a sajátos magyar "médiatájkép", amely - mint Hefty írja - "nem a nyugat-európai médiavilág kisebb és fiatalabb kiadása".

A német sajtó kereteit a megszálló hatalmak alakították ki a II. világháború után, s az 1945 és 1990 közötti fejlődés demokratikus konszenzuson alapult. A magyar és más közép- és kelet-európai országok sajtótörténetéből hiányzik az a 45 év, amely Németországban és Nyugat-Európában a médiában dolgozók tudatát formálta, és amelyet szakmai hagyományként adtak tovább. Magyarországon még a rendszerváltás előtt a Magyar Nemzet című napilap - a reformkommunista Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront elnökének védnöksége alatt - a sajtószabadság új mércéjét állította fel. De Budapest utcáin ugyanabban az időben pornográf újságok is megjelentek. A magyar kormány szemlátomást nem volt képes a sajtószabadosság kinövéseit megnyesegetni, s a nagyvonalú, de mégis szigorú ifjúságvédelem magától értetődő nyugati mintái Magyarországon csak nehezen alakultak ki.

Az Antall József miniszterelnöksége kezdetén megkötött MDF-SZDSZ paktum kétharmados korlátot szabott a médiatörvénynek, ami gyakorlatilag lehetetlenné tette egy ésszerű jogszabály elfogadását. A magyar médiapolitika attól kezdve tartós pártpolitikai csatározások küzdőtere lett, függetlenül attól, hogy éppen melyik párt vagy koalíció irányította az országot. Egyik fél sem akart belenyugodni tehetetlenségébe, viszont az ellenfél bármilyen beavatkozási kísérletet hatalommal való visszaélésként bélyegezte meg. Ez minduntalan veszélybe sodorta Magyarország tekintélyét külföldön, és viszályokhoz vezetett a társadalmon belül.

Hefty szerint nem a törvények, hanem a törvényi vákuum a bírálat és a rossz hírnév forrása. A Magyar Gárda éppen a megfelelő előírások hiánya miatt volt képes hatalmi tényezőként tetszelegni, és az államfő hivatalának ajtaja előtt "esküt" tenni, ami indokolt és jogos haragot keltett az európai közvéleményben. Minthogy a véleményszabadságot oly nagyra értékelték, a holokauszt tagadását sem lehetett büntetni, ami elsősorban Németországban váltott ki értetlenséget. A szerző megemlítette az irodalmi Nobel-díjas Kertész Imrét és a magyar származású, Bécsben élő közírót, Paul Lendvait, akik éppen a szélsőjobboldali propaganda miatt aggódtak korábban.

"Orbánnak és koalíciós partnerének jó oka volt arra, hogy a médiában megjelenő radikális sőt szélsőséges tendenciákkal valamit szembehelyezzenek." A miniszterelnöknek azonban most azt kell bebizonyítania EU-partnereinek, hogy nem az európai normákkal rendelkező sajtószabadságot akarta eltiporni - írta a Frankfurter Allgemeine Zeitung.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!