Esik az egyiptomi font, zuhan a tőzsde Egyiptomban a zavargások miatt

Az egyiptomi tőzsde vezető mutatója, az EGX-index jelentősen gyengült, miközben az egyiptomi font árfolyama új hatéves mélypontra zuhant.

  • MTI MTI
Esik az egyiptomi font, zuhan a tőzsde Egyiptomban a zavargások miatt

A börzén csütörtök délelőtt átmenetileg felfüggesztették a kereskedést, miután az EGX-mutató 6,25 százalékkal esett, majd a kereskedés felújítását követően folytatódott a gyengülés, egészen 10 százalék fölé, 2008 október óta a legalacsonyabb szintre. A részvényárak zuhanása minden ágazatot érintett, egyes papírok 25 százalékkal estek.

Alkuszok értékelése szerint a mostani helyzet új a piac számára, mert míg korábban a tőzsdepiaci megrázkódtatásoknak külső okai voltak, most a pánik belső okok miatt tört ki. A befektetők legalább némi jelét szeretnék látni, hogy a zavargásoknak vége szakad, de a tüntetések pénteken is folytatódnak, és a hétvége is egyetlen nagy kérdőjel. Ebben a bizonytalan helyzetben a befektetők - egyöntetű elemzői vélemény szerint - nem szeretnék hosszú ideig tartani pozícióikat. A piaci hangulat különösen a külföldiek körében negatív, és alkuszok szerint a média is hozzájárul a befektetői hangulat további gyengítéséhez.

A fontból 5,8472 ért egy dollárt, tovább zuhanva a szerdai 5,8300 fontról. Ezzel az egyiptomi font árfolyama 2005 februárja óta most a leggyengébb.

Egyiptomban a lakosság mintegy 40 százaléka él a Világbank által meghatározott napi 2 dolláros szegénységi küszöbnél kisebb jövedelemből. Ugyanakkor a válság csak enyhébb mértékben tépázta meg az egyiptomi gazdaságot: az ingatlanpiac azon kevesek közé tartozott a világon, amelyeket nem különösebben rázott meg a hitelválság, és a bankszektor sem vált a rossz jelzáloghitelek áldozatává. 

A rendőrök csütörtökön is nagy számban voltak jelen Kairó központjában, hogy szembeszálljanak a belvárosban tüntetőkkel. A hatóságok legalább ezer embert vettek őrizetbe országszerte. Független jogászok ugyanakkor azt állították, hogy legkevesebb 1200 személy van már őrizetben. A megmozdulásoknak kedd óta már hat halottjuk van.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.