A francia cégek evakuálják munkatársaikat

A tüntetések miatt egyre romló közbiztonsági viszonyok miatt a francia cégek sorra evakuálják Egyiptomban dolgozó munkatársaikat.

  • MTI MTI
A francia cégek evakuálják munkatársaikat

A francia kormány hivatalosan nem szervezi állampolgárai hazatelepítését az arab országból, ahol közel 10 ezer francia él, s közülük mintegy 5 ezren a fővárosban. Ugyanakkor a külügyminisztérium szombaton óvatosságra kérte a Kairóban tartózkodó franciákat, s ezt követően egyre több francia cég döntött úgy, hogy felfüggeszti egyiptomi tevékenységét és munkatársait hazahívja.

Elsőként a Lafarge építőipari cég kezdte meg dolgozóinak és azok családtagjainak, mintegy száz személynek a hazaszállítását Franciaországba. A világ vezető cementgyártójának szóvivője szerint az Egyiptomban tartózkodó munkatársaik fele hétfő délelőtt már megérkezett Párizsba.

"Jelenleg nincsen tényleges gazdasági aktivitás Egyiptomban, ezért alkalmazkodunk a helyzethez. A Lafarge termelését átmenetileg felfüggesztettük" - mondta a szóvivő.

Hasonló döntést hozott a Crédit Agricole bank és a France Télécom távközlési vállalat is. Ez utóbbi szóvivője a francia sajtóban úgy nyilatkozott, hogy csak húsz kiküldött munkatársuk dolgozott Egyiptomban, s vasárnap este valamennyiüket hazahívták.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.