A külföldi befektetők által kedvelt előző pénzügyminisztert, Juszef Butrosz-Gálit Szamír Mohamed Radván váltja fel. A tüntetőkkel szembeni könyörtelen fellépéséről ismert Habib al-Adeli előző belügyminiszter helyére Mahmut Vagdi, a kairói bűnügyi nyomozásokat vezető tábornok kerül. Egy újonnan létrehozott minisztérium, a régiségügy élére Záhi Havvászt, az ország külföldön is ismert vezető muzeológusát nevezték ki.
A régi kormányból átkerült az újba Mohamed Huszein Tantaui tábornagy, védelmi miniszter és Ahmed Abul Geit külügyminiszter is. A gazdasági tárcák éléről távoztak azok a vezető üzletemberek, akik az utóbbi években folytatott liberalizációs politikát irányították, s akikre sok egyiptomi neheztelt éppen ezért.
Az Egyiptomban kialakult gazdasági-politikai helyzet miatt Mubarak lemondását követelő tiltakozók immár hetedik napja vonultak hétfőn az utcára. Az elnök az eddigi nyomás hatására reformokat ígért, és feloszlatta a kormányt. Az új kabinet vezetőjévé még szombaton Ahmed Safíkot nevezte ki.
A tüntetőket valószínűleg nem elégíti ki az új kormány megalakulása, hiszen igazából Mubarak távozását követelik. A hatalomhoz való ragaszkodása jelének tekintik, és ezért elutasították azt is, hogy alelnököt vett maga mellé szombaton Omar Szulejmán, a hírszerzés főnöke személyében.
Mubarak kinevezte a belügyi és a pénzügyi tárca új vezetőjét
Kinevezte új kormányának bel-, és pénzügyminiszterét Hoszni Mubarak egyiptomi elnök hétfőn, és az Ahmed Safík vezette kormány le is tette az esküt.
Magyar Hang: Orbán Gáspárt a háta mögött királyfinak hívták csádi tartózkodása alatt
A lap szerint Orbán Viktor fia „úgy viselkedett, mint egy hadgyakorlatra betévedt filozófus”.
Már meg is van a Paks II. új vezérigazgatója
Bomlik a korábbi lengyel jobboldali kormánypárt
Magyar szerint Tuzson inkább keressen egy jó védőügyvédet a bírák és ügyészek fenyegetése helyett
Tarr Zoltán: Több mint 2,5 milliárdot utaltak vissza már az NKA-kedvezményezettek
Ez az egyik titka a sikertelen fogyókúráknak
Peták István: A rákgyógyításból ma már nem a tudás, hanem az időben meghozott jó döntés hiányzik
Bóka János Tusványoson: A magyar emberek 2030-ban szerintem semmivel sem lesznek hülyébbek, mint 2026-ban voltak
Kérdésesnek látja a Fidesz jövőjét Navracsics Tibor
Egy évvel kinevezése után visszahívták a párizsi nagykövetet
Tízezreket evakuálnak Európában a gyorsan terjedő erdőtüzek miatt
Volt munkásszálló, bankfiók és bútoráruház, de a dupla eszpresszó emlékét semmi nem söpörte el
Annyira alacsony a Duna vízállása, hogy a szállodahajók utasait buszok hozzák Budapestre
„Ez tényleg hajmeresztő” – elektromos rollerre szerelt hintában szállította egy férfi másfél éves gyermekét
Rövidnadrágban és pólóban találták meg a magyar fiatalt az osztrák hegyimentők
Ornella Muti és lánya orosz állampolgárságot kérnek
A világhírű olasz színésznő és lánya ingatlanvásárláson is gondolkodnak.
Csődben a vezető elemgyártó, a Varta
Elemzők szerint a vállalatot valószínűleg feldarabolják.
Mi ez a politikai feszültség Ukrajnában, és kicsoda Mihajlo Drapatij, az ukrán fegyveres erők új parancsnoka?
A fiatal főparancsnok nincs híján a harctéri tapasztalatoknak.