Feleakkora az antiszemitizmus Lengyelországban

Az elmúlt évek során jelentősen visszaszorultak az antiszemita nézetek Lengyelországban a TNS OBOP közvélemény-kutató intézet felmérése szerint - állapította meg hétfői jelentésében az APA osztrák hírügynökség.

  • MTI MTI
Feleakkora az antiszemitizmus Lengyelországban

Míg 2002-ben a megkérdezetteknek még 43 százaléka vélte úgy, hogy a zsidóknak túl nagy befolyásuk van Lengyelországban, addig mára ez 22 százalékra csökkent. "Minden korcsoportban az emberek ma átlagosan kevésbé antiszemiták" - kommentálta az eredményt a felmérést vezető Antoni Sulek, a Varsói Egyetem szociológusa. Az intézet a mostani kutatásban megismételte a 2002-ben feltett kérdéseket.

Alátámasztotta az eredményt az úgynevezett nyitott kérdésre adott válasz is: arra a kérdésre, hogy vajon van-e olyan kisebbség, amelynek túl nagy lenne a befolyása, annak idején 19 százalék a zsidókat nevezte meg, most csupán hat százalék. Hasonló a tendencia a német kisebbség esetében is: akkor 10 százalék nevezte meg őket, most csupán kettő szerint van túlzott befolyásuk.

Hogy csökkenőben van a lengyel társadalom antiszemitizmusa, arról már egy három évvel ezelőtti kutatás is árulkodott: akkor haladta meg első ízben a zsidók iránti rokonszenvet kifejezők (34 százalék) száma az ellenszenvről (32 százalék) nyilatkozókét.

Sulek szerint a trend mögött a társadalom stabilizálódása húzódik meg. - Maga mögött tudja a rendszerváltás legsúlyosabb félelmeit és fájdalmait, ezért az emberek már nem keresik a nehéz változásokért a bűnbakot - állapította meg. Hasonlóan véli Ireneusz Krzeminski varsói szociológus: "a lengyelek öntudatosabbak lettek, elégedettek sikereikkel, ami csökkenti az idegenekkel szembeni ellenszenvet" - nyilatkozta a Gazeta Wyborcza napilapnak.

Nem kell összeszorított foggal szenvedni – így enyhíthetjük táplálkozással a menopauza kellemetlen tüneteit

Nem kell összeszorított foggal szenvedni – így enyhíthetjük táplálkozással a menopauza kellemetlen tüneteit

Magyarországon a nők 60 százaléka túlsúlyos, sokan így mennek neki a menopauza időszakának, amikor a férfiakkal szembeni egészségügyi előnyeik jelentős részét amúgy is elveszítik. Hogyan lehet féken tartani a kilókat, és közben az ingerlékenység, a hőhullámok, továbbá olyan veszélyes láthatatlan tünetek ellen is küzdeni, mint a koleszterinszint emelkedése? Milyen ételekkel lehet nyugodtabb az alvás, és hogyan neveljük rá magunkat a cukormentesebb életre? Erdélyi-Sipos Aliz dietetikust kérdeztük.