Omán: levegőbe leadott lövésekkel oszlattak fel egy megmozdulást

Katonák levegőbe leadott lövésekkel oszlattak fel egy tüntetést kedden az ománi Szuhár kikötővárosban, ahol az emberek munkát és politikai reformokat követeltek a Perzsa-öböl menti országban kirobbant megmozdulások negyedik napján.

  • MTI MTI
Omán: levegőbe leadott lövésekkel oszlattak fel egy megmozdulást

Egy tüntető elmondta, hogy 200-300 ember gyűlt össze egy úton. A katonák fegyverükkel a levegőbe lőttek. Egy ember mégis megsebesült. Sokan elszaladtak. A meglőtt ember azért jött, hogy a katonákat lecsillapítsa - tette hozzá a nyilatkozó.

Egy másik szemtanú beszámolója szerint a tömeg feloszlott ugyan, de később egy körforgalomnál, a kikötő közelében újra összegyűlt. A katonák viszont visszavonultak. Hétfőn tüntetők torlaszolták el Szuhár kikötőjének bejáratát, ahonnan napi 160 ezer hordó finomított olajterméket exportálnak. A tiltakozás átterjedt a fővárosra, Maszkatra is. 

Szuhár kikötője rendben üzemelt. A korábbi tiltakozások helyszínén, egy körforgalomnál, ahol az elmúlt három napban kétezren tüntettek, most öt páncélozott jármű vesztegelt. Tüntetők nem mutatkoztak a környékén. Egy magát megnevezni nem kívánó kormánytisztviselő elmondta, hogy kedden katonákat vezényeltek a fővárostól északra,  az Egyesült Arab Emírségek határa közelébe. 

Értesülések szerint Maszkatban a nap folyamán tömeggyűlést tartanak, amelyen támogatásukról biztosítanák az ország 40 éve hatalmon lévő uralkodóját, Kábúsz bin Szaid asz-Szaidot.  A szultán vasárnap, hogy lecsendesítse az elégedetlenkedőket, azt ígérte, hogy 50 ezer munkahelyet létesítenek, a munkanélküli segély havi összegét pedig 390 amerikai dollárnak megfelelő összegre emelik. Áttekintenék egyben annak a lehetőségét, hogy kiszélesítik egy parlamenti feladatokat ellátó tanácsadó testület jogkörét.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.