Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A mexikói hadsereg három alacsony rangú tisztjét és tíz katonáját állítja bíróság elé drogkereskedelem és szervezett bűnözés vádjával, mert több mint egy tonna kábítószerként speed néven forgalmazott metamfetamint és 30 kilogramm kokaint találtak náluk.
A hadsereg korábban közleményben tudatta, hogy a múlt héten több katonát vettek őrizetbe Tijuanától délre egy katonai ellenőrzőpontnál, de nem világos, hogy ugyanazokról a személyekről van-e szó, vagy sem. A védelmi minisztérium leszögezte, hogy semmilyen körülmények között sem tűri el a kábítószerrel való visszaélést.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.