A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Újabb ír kivándorlási hullám indult az Egyesült Államokba, Ausztráliába, Új-Zélandra; hetente immár ezren hagyják el Írországot.
Ezúttal nem krumpliból van kevés - mint Európa egyik legtragikusabb éhínségének idején -, hanem munkából és munkahelyből a gazdasági hullámvölgy okán. A heti ezer fő évi mintegy ötvenezret jelent, ami már nagyon számottevő, Írország lélekszámának több mint 1 százaléka. A legújabb emigráció pedig nem az idén kezdődött és várhatóan még évekig nem ér véget. A szigeten már négy és fél millióan sem élnek, holott volt, hogy 8 milliónál is többen lakták. 1840 előtt tetőzött az ír lélekszám, amely 1910-re 62 százalékkal csökkent az éhínség és a hatalmas kivándorlás miatt. A burgonyabetegség okán egymillióan haltak éhen, további félmillióan pedig végzetesen legyengültek.
A mostani kivándorlók közül is sokan tartanak az Egyesült Államokba - ahol népesek az ír kolóniák és így sok segítő kapcsolat adódhat -, ám mivel oda nehéz bejutni a szigorúbb vízumfeltételek miatt, ezért egyre népszerűbb célország Kanada, Új-Zéland és Ausztrália. Az emigráció még évekig eltarthat, mivel a gazdasági betegségekre az ír gyógyír is a "hét szűk esztendős kúra", ami nemigen marasztaló.
A demográfiai kilátások azonban nem csak borúsak: a természetes szaporodás ezer lakosra számítva 10,2, az Európai Unióban a legmagasabb. A mélyen katolikus országban csak nagyon kivételes esetekben engedélyezik a terhesség-megszakítást. Kedvező az ír korösszetétel mutatója is: a lakosság egyötöde 14 év alatti. A "zöld szigeté" az unió egyik legfiatalabb társadalma.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.