A felkelők által Bengáziban létrehozott Átmeneti Nemzeti Tanács (CNT) külügyi felelőse, Ali al-Iszávi szerint a Kadhadi-erők által megsebesítettek száma 30 ezer - azon belül a súlyos sérülteké hétezer -, az eltűnteké 20 ezer.
A CNT küldöttsége előzőleg találkozott az uniós országok külügyminisztereivel és Catherine Ashtonnal, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével. Al-Iszávi szerint Líbiában folytatódik a polgári lakosok elleni agresszió, ezért a nemzetközi közösség részéről a civilek megvédésére irányuló erőfeszítések fokozására van szükség.
Az EU-külügyminiszterek a nap folyamán jóváhagyták a Líbia elleni szankciók megszigorításáról szóló előterjesztést. Huszonhat olyan vállalatot vettek fel a listára, amelyeknek az unióban levő bankszámláit zárolják, és amelyekkel uniós országok cégei nem tarthatnak fenn üzleti kapcsolatot.
"De facto olaj- és gázembargót rendeltünk el" - mondta Guido Westerwelle német külügyminiszter, "újabb döntő lépésnek" nevezve az intézkedést. Líbia a belharcok kirobbanása óta gyakorlatilag nem exportál gázt, illetve olajat az EU-ba, de a tilalmat most mondták ki hivatalosan.
A külügyminiszteri tanácskozáson Iránnal szemben is hoztak újabb szankciós intézkedést. Harminckét olyan személyt sújtottak vízumtilalommal és vagyonbefagyasztással, akik felelősek az emberi jogok iráni megsértésért.
Az amerikai külügyminisztérium minap kiadott éves emberi jogi jelentése szerint tavaly 312 embert végeztek ki Iránban, és sok esetben a kivégzettek - bár a vád ellenük köztörvényes bűncselekmény, így például kábítószer-kereskedelem volt - valójában a rendszer ellenzői közé tartoztak.
Az uniós külügyminiszterek Elefántcsontparttal kapcsolatban úgy határoztak, hogy feloldják azt a 180 millió eurós támogatási keretet, amelyet korábban a belharcok miatt zároltak. Ashton üdvözölte, hogy a fekete-afrikai országban sikerült letartóztatni a választási vereségét el nem ismerő, posztjához erőszakkal is ragaszkodó Laurent Gbagbo volt elnököt.
Burmát illetően a miniszterek újabb egy évvel meghosszabbították a délkelet-ázsiai országgal szemben jelenleg érvényben levő szankciós intézkedéseket.
A felkelők szerint Kadhafi fegyveresei tízezer embert öltek meg
A líbiai felkelők egyik képviselője azt mondta kedden Luxembourgban újságíróknak, hogy Moammer Kadhafi fegyveresei eddig tízezer embert öltek meg a harcok során.
Állami bankok adtak 126 milliárdot a választások előtt Szíjj László afrikai projektjére – ez volt a kormányszóvivői tájékoztató
Magyar Péter: A kormány négy ügy miatt tett feljelentést, összesen 1000 milliárd forint érintett
Petri Lukács Ádám: Bűnösök közt bűnös, aki bűnös
Havasi Bertalan követeli vissza a szervereket – jogszerű volt-e a Fidesznél a lefoglalás, és mi rá a magyarázat?
100 dollár felé ment az olaj hordónkénti ára, miután a hútik is támadásba lendültek
„Amikor épp nem halálfélelmem volt, nagyon jól szórakoztam” – végigmentünk a Tour de France sprintszakaszán
Videó: Orbán Viktor fapadosra ült, egy nő elsírta magát, úgy meghatódott tőle
Závecz: A Tisza elérte, amire egyetlen párt sem volt képes az elmúlt 36 évben
A Fidesz elnöksége attól tart, hogy a tagok kétharmadát elvihetik vezetőszáron
Kármán András elárulta, mekkora mínuszt jelent a költségvetésben a vényköteles gyógyszerek áfamentessége
Lefagytak, amikor meglátták a felvételeket: felajánlotta lemondását a pécsi klinika igazgatója, miután munkatársai megvertek egy beteget
Az unalom nem ellenség: így indíthatja be a kreativitást
Megvan a Klebelsberg Központ új vezetője
Több mint két évtizede foglalkozik az oktatási rendszerrel.
A Vidéki prókátor üzent a Fidesznek: Egy bocsánatkérés jólesne
Vígan üzemel a náci kocsma Budapesten, a rendőrség egy éve nyomoz
A VII. kerületi Nordic Sunnal szemben tiltott önkényuralmi jelkép használata miatt indult eljárás.