A bukaresti törvényhozó testületben kedden vitatták meg a román versenytanács tavalyi mérlegét, és e vita alkalmával került szóba az üzemanyagárak kérdése.
Bogdan Chiritoiu, a román versenytanács elnöke elmondta, hogy ideiglenesen be lehet fagyasztani az üzemanyagárakat egy régebben elfogadott jogszabály alapján. Létezik ugyanis egy olyan törvény Romániában, amely lehetővé teszi rendkívüli helyzetekben egy ágazaton belül az árak befagyasztását. Chiritoiu szerint azonban ez a jogszabály Romániának az Európai Unióhoz való csatlakozása előtti időből van érvényben, ezért most azt kell megvizsgálni, hogy az új helyzetben alkalmazható-e még.
Chiritoiu szerint az is vizsgálatra szorul, hogy az üzemanyagpiacon kialakult helyzet valóban rendkívülinek számít-e, ugyanis az említett jogszabály csak rendkívüli esetekben teszi lehetővé az intézkedést. Hangsúlyozta, hogy az általa vezetett intézmény csak e két jogi kérdés alapos átgondolása után érthetne egyet az ideiglenes árbefagyasztással.
Romániában tavaly az európai átlagon felül, 24,4 százalékkal, illetve 27,4 százalékkal drágult a benzin és a gázolaj, ami a gépkocsivezetők elégedetlenségét váltotta ki. Ennek hatására januárban több napos benzinbojkottot hirdettek a fogyasztók, a megmozdulásnak azonban korlátozott sikere volt. Románia több nagyvárosában két-három tucatnyi ember többször összegyűlt, nagyon kevés üzemanyagot tankoltak, és rengeteg apró fémpénzzel fizettek, hogy minél hosszabb ideig bénítsák meg egy-egy töltőállomás működését.
A román parlamentben tárgyaltak a benzinár befagyasztásáról
Az üzemanyag rohamos drágulása miatt kedden a román parlamentben felmerült annak a lehetősége, hogy ideiglenesen befagyasszák az üzemanyag árát, miután az egy liter benziné meghaladta a "bűvös határnak" tekintett 6 lejt (390 forint).

Török Gábor szerint jelenleg a Fidesz szűk győzelmére van nagyobb esély 2026-ban
Telex: Az MNB-t érintő ÁSZ-feljelentés után Matolcsy és Orbán találkozhattak
Mellár Tamás: Bezárult a kör, csapdában a magyar gazdaság
Ha kétségei merülnének fel, akkor nézze meg a 2025-ös év első negyedéves számait.
Elvesztette a Hamász a Gázai övezetet, a parancsnoki rendszer összeomlott - állítja egy Hamász-forrás
Magyar Péter: Orbán maga lökte a busz alá a női politikusait, hogy a saját irháját mentse
"Az ukránok még nagyon is veszíthetnek és az csúnya lesz"
Kijev rákényszerülhet arra, hogy igazságtalan tűzszünetet kössön.
20 perc: ennyi kellett, hogy mindent elöntsön a villámárvíz Texasban – videó
Nyolcvankettőre emelkedett a texasi villámárvíz halálos áldozatainak száma, sok gyermek is életét veszítette
Most 5 milliós nyakláncot és félmilliós szoknyát szúrt ki Várkonyi Andreán Hadházy Ákos
Drágább lehet a fapados repülés egy uniós döntés miatt
Zsugorfláció, legrammozás, burkolt áremelés: jobb, ha végleg beletörődünk?
18 éven át meddőnek hitték a férfit, majd jött a mesterséges intelligencia és a terhesség
Öt hónap kihagyás is várhat a PSG ellen horrorsérülést elszenvedett Musialára
A Bayern München támadója a csontját törte, és még a szalagjai is megsérültek.