Abu-Dzabi érdeklődik a Magyarországról Lázárék által kiengedett, rejtélyes múltú Klimt-kép iránt
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
A március 11-i japán cunami hullámai egészen Észak-Amerika nyugati partjáig jutottak, s ott kisebb szökőár is keletkezett, amely több embert elsodort. Egyikük testét Kaliforniától egészen Oregonig vitte el az ár – jelentette a Reuters.
Dustin Douglas Webert az észak-kaliforniai Crescent City közeléből akkor ragadták el a 2,5 méteres hullámok, amikor két társával fotókat készített a tengerárról. Testét hetekkel balesete után eltűnésének helyétől 440 mérföldre (mintegy 700 kilométerre) találták meg járókelők az oregoni tengerparton Astoria város mellett – közölte Eugene Gray a körzetben illetékes Egészségügyi Vizsgálati Iroda munkatársa, aki elmondta, hogy a férfi azonosítása a fogazata alapján sikerült. A 25 éves férfi holttestét visszaszolgáltatták a családjának.
A tengeráram erejére jellemző, hogy a Japánból származó különféle roncsok és hulladék, háztartási eszközök, uszadék fa valósággal beterítették Washington, Oregon és Kalifornia álam partjait. A tisztogatás legalább egy, de lehet, hogy három évet is igénybe vesz. Az amerikai partokról visszaforduló áramlás a törmelék jelentős részét visszavitte Hawaii felé szállította, sőt azon is túl vissza Ázsiába. A tengeráramlás és a szél játékától függően a cunami pusztításának maradékai és emlékeztetői még évekig keringhetnek a tengereken.
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
Egyszerre többet is.
4,6 százalékra gyorsult az infláció. Legnagyobb mértékben a háztartási energia, azon belül a vezetékes gáz drágult.
Alsó hangon hatmillió forintot viselt magán.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.