Folytatódtak a békefelvonulások a német városokban

A líbiai és az afganisztáni háború ellen, valamint az atomerőművek betiltásáért tüntettek vasárnap is több németországi városban.

  • MTI MTI
Folytatódtak a békefelvonulások a német városokban

Az immár hagyományos húsvéti békemenetek keretében a legtöbben ezúttal az Odera menti Frankfurtban és Kölnben vonultak az utcákra, a szervezők szerint több ezren.

A húsvéti béketüntetésekre Németországban ezúttal 51. alkalommal került sor, a szombati és a vasárnapi megmozdulásokon ugyanakkor a fukusimai atomkatasztrófa nyomán az atomenergiáról és az atomerőművekről való haladéktalan lemondás követelése minden korábbinál erőteljesebben került napirendre.

Az atomerőművek bezárását vasárnap sürgették a legnagyobb német egyházak, a katolikus és az evangélikus egyház vezetői is. A japán tragédia nyomán a német kormány "atompolitikájának" felülvizsgálatát ígérte. Angela Merkel kancellár kilátásba helyezte az atomenergiáról, illetve az atomerőművekről való lemondás felgyorsítását, és közölte, hogy mindennek irányelveit június közepén hozzák nyilvánosságra.

A lakosság hangulatát jól jelzi, hogy közvetlenül a fukusimai atombaleset után Németországban mintegy 250 ezren tüntettek az atomerőművek ellen. Ilyen nagyméretű, erőműellenes megmozdulásra korábban még nem volt példa az ország háború utáni történelmében.

A vasárnapi tüntetések résztvevői követelték a német katonák Afganisztánból történő haladéktalan kivonását, továbbá azt is, hogy a NATO hagyjon fel a Líbia elleni katonai akciókkal. A húsvéti békemenetek zárónapján, hétfőn várakozások szerint tízezrek vonulnak az utcákra.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.