Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Egy amerikai szövetségi fellebbviteli bíróság pénteken úgy döntött, hogy a szövetségi kormány folytathatja a kísérleteket emberi őssejtekkel.
A Washingtonban működő törvényszék felülbírált egy 2010-ben hozott, nagy meglepetést keltő ítéletet, amely egy, az embrió elpusztításával járó kísérletek szövetségi finanszírozását tiltó, 1996-os törvényre hivatkozva megtiltotta, hogy az őssejtkutatásokra szövetségi pénzeket fordítsanak. A Fehér Ház pénteken a tudósok és a páciensek győzelmének minősítette a fellebbviteli bíróság határozatát.
A többségi szavazattal meghozott ítélet 21 oldalas indoklása szerint a kormányzat jogosan hivatkozott arra, hogy az 1996-os törvény nem általános érvényű tiltás. A bíróság egyetértett az Obama-kormánynak azzal az érvével is, hogy a finanszírozás megtiltása súlyos csapást jelentene az embrionális őssejtkutatásra, mert blokkolná az új kutatásokat és aláásná a már folyamatban lévőket.
Hivatalba lépése után Barack Obama az egyik első rendeletével eltörölte az elődje, George W. Bush elnök által az őssejtkutatással kapcsolatos, 2001. augusztusában bevezetett korlátozásokat. Az új elnök 2009-ben megnövelte az erre a területre irányuló szövetségi ráfordításokat.
A kutatások finanszírozását - nem teljesen függetlenül konzervatív, vallásos csoportok tiltakozásától - Royce Lambert bíró a 2010 augusztusában kibocsátott ideiglenes végzése tiltotta meg, de a fellebbviteli bíróság az eljárás idejére felfüggesztette a végzés érvényességét. Az ügynek a kormánnyal szembeni felperesei, James Sherley és Theresa Deisher kutató azt állították, hogy az embrionális őssejtkutatás költségvetésének növelése igazságtalanul vont el anyagi eszközöket a felnőtt szervezet őssejtjeivel folytatott tudományos kísérletektől.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.