Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter katonai együttműködést ajánlott fel Iraknak, ahonnan a jelenleg érvényes tervek szerint rövidesen kivonul az amerikai katonaság.
Lavrov az ajánlatról kedden, bagdadi látogatása során tájékoztatta a sajtót. Mint mondta, "készek folytatni az együttműködést katonai területen, és ezt fontos tényezőnek tekintik Irak szuverenitásának és egységének megvédésében". Közölte, hogy országa támogatja Irakot a terrorizmus elleni küzdelemben is. Iraki kollégája, Hosjar Zebari a közös sajtótájékoztatón az ajánlatra konkrétan nem válaszolt, de kijelentette, hogy az iraki piac mindenki előtt nyitva áll, aki együttműködik az újjáépítésben.
Lavrov később találkozott Núri al-Máliki iraki kormányfővel, átadta neki Dmitrij Medvegyev orosz elnök üzenetét, és elmondta neki, hogy Moszkva a térségre vonatkozó hosszú távú politikájában elsőbbséget szán a Bagdaddal ápolt kapcsolatainak.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.