Moszkva az ENSZ-békefenntartók líbiai bevetését javasolja

Oroszország ENSZ-békefenntartók líbiai bevetését javasolta pénteken. Alekszandr Lukasevics orosz külügyminisztériumi szóvivő szokásos heti tájékoztatóján kijelentette: Moszkva fokozódó aggodalommal figyeli a líbiai helyzet alakulását, a folytatódó várontást, azt, hogy a koalíció fellépése túlmegy az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1970. és 1973. számú határozataiban foglalt mandátumon.

  • MTI MTI
Moszkva az ENSZ-békefenntartók líbiai bevetését javasolja

"Fontosnak tartjuk a válság megoldását szolgáló politikai-diplomáciai erőfeszítések lehető legnagyobb mértékű aktivizálását az ENSZ és az Afrikai Unió békefenntartóinak bevonásával" - mondta. Egyben emlékeztetett rá, hogy Oroszország a maga részéről tesz is erőfeszítéseket, és Szergej Lavrov külügyminiszter tárgyalt az ENSZ főtitkárának líbiai megbízottjával, valamint a líbiai kormány küldöttségével. Moszkvába várják a líbiai ellenzék delegációját is, de a látogatást technikai okokból egyelőre elhalasztották.

Oroszország tartózkodott a második líbiai határozat megszavazásánál, amely felhatalmazást adott a repülésmentes övezet felállítását és a líbiai civilek védelmét szolgáló katonai akcióra. Azóta pedig kitartóan és élesen bírálja a Kadhafi líbiai vezető erői elleni nyugati katonai fellépést, amely megítélése szerint messze túlmegy az ENSZ BT határozatában foglalt mandátumon.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.