Phenjan elutasította a két Korea csúcstalálkozóját

Észak-Korea visszautasította szerdán Dél-Korea tárgyalási kezdeményezését, arra hivatkozva, hogy szöuli diplomaták részleteket szivárogtattak ki egy titkos előkészítő találkozóról.

  • MTI MTI
Phenjan elutasította a két Korea csúcstalálkozóját

A phenjani nemzetvédelmi bizottság közlése szerint Dél-Korea három fordulóból álló csúcstalálkozóra tett javaslatot, amelyet május 9-én Pekingben rendeztek volna meg. A nagy hatalmú phenjani bizottság azonban elállt a tárgyalásoktól, mondván, hogy a szöuli kormány előzetes információkat közölt a sajtóval, illetve elferdítette a pekingi csúcstalálkozóval kapcsolatos részleteket. A dél-koreai országegyesítési minisztérium egyelőre nem erősítette meg az értesülést.

Dél-koreai hadgyakorlat az Észak-koreai partoknál. Nagyítás-fotógalériánk a két Korea konfliktusáról. Kattintson!
MTI/EPA

A két Korea hagyományosan rossznak mondható kapcsolata különösen azt követően vált fagyossá, hogy Szöul Washingtonnal egyetértésben Phenjant vádolja a Cshonan dél-koreai korvett tavaly március 26-i megtámadásával és elsüllyesztésével. Észak-Korea tagadja, hogy köze lett volna a 46 déli tengerész halálát okozó incidenshez.

Nem kell összeszorított foggal szenvedni – így enyhíthetjük táplálkozással a menopauza kellemetlen tüneteit

Nem kell összeszorított foggal szenvedni – így enyhíthetjük táplálkozással a menopauza kellemetlen tüneteit

Magyarországon a nők 60 százaléka túlsúlyos, sokan így mennek neki a menopauza időszakának, amikor a férfiakkal szembeni egészségügyi előnyeik jelentős részét amúgy is elveszítik. Hogyan lehet féken tartani a kilókat, és közben az ingerlékenység, a hőhullámok, továbbá olyan veszélyes láthatatlan tünetek ellen is küzdeni, mint a koleszterinszint emelkedése? Milyen ételekkel lehet nyugodtabb az alvás, és hogyan neveljük rá magunkat a cukormentesebb életre? Erdélyi-Sipos Aliz dietetikust kérdeztük.