Az északi vezetés egyúttal eltörölte azt a törvényt, amely általában kizárólagos üzemeltetési jogot ajánlott fel a szöuli székhelyű Hyundai Asan cégnek északi üdülőhelyek üzemeltetésére, fejlesztésére és turistacsoportok odaszállítására. Olyan helyekről van szó, amelyek a közös határszakasz keleti fele mentén helyezkednek el. A jogszabály tárgyát képező megállapodás a céggel az egyik jelképe volt a két Korea lassú megbékélésének 1950-53-as háborújuk óta.
Továbbá Phenjanban alkottak egy új törvényt arról, hogy ezeknek az üdülőhelyeknek a fejlesztésébe bármely külföldi cég – dél-koreai is – befektethet.
A Hyundai Asan a 90-es évek óta több millió dollárt invesztált a Gyémánt-hegy fejlesztésébe, s egyben ez volt a két Korea első jelentősebb közös kereskedelmi ügylete. Az első fontos közös ipari program a Keszong városában lévő ipari park volt. A Hyundai Asan azonban 2008-ban felfüggesztette turistacsoportok odavitelét, miután egy észak-koreai határőr lelőtt ott egy dél-koreai nőt. A turistacsoporttal való utazás volt az egyetlen lehetőség a dél-koreaiak számára, hogy északon élő családtagjaikkal találkozzanak.
Egy dél-koreai egyetemi tanár, bizonyos Kim Jong Hjun szerint Phenjan a lépéssel nyilvánvalóan nyomást akar gyakorolni Dél-Koreára annak érdekében, hogy folytassa a turistacsoportok Észak számára igencsak jövedelmező – több millió dollárt hozó – odautaztatását.