szerző:
MTI

A japán kormány megduplázta a sérült fukusimai atomerőmű okozta sugárszennyezés becsült mértékét. A tokiói vezetés a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséghez címzett keddi dokumentumban elismerte, hogy Japán nem volt felkészülve egy ekkora balesetre, a március 11-i földrengést követő szökőár pedig a korábbi becslésnél nagyobb kárt okozott a Fukusima 1. atomerőműben.

A kormány bejelentette, hogy a fukusimai atomerőmű egyes blokkjában hamarabb megkezdődhetett a leolvadás, mint hitték. A japán Nukleáris Ipari és Biztonsági Ügynökség (NISA) hétfőn közzétett jelentésében rámutatott, hogy a korábbi becsléshez képest kétszer akkora sugárzás került a levegőbe a japán természeti csapás után. Ez a csernobili katasztrófa során felszabadult sugárszennyezés hatodát jelenti a korábban megállapított tizednyihez képest. A jelentés elismerte, hogy a japán nukleáris szabályozó hatóságok nem függetlenül jártak el, valamint ígéretet tett a biztonsági ellenőrzési rendszer javítására.

Eltűnt az élet a fukushimai erőmű közeléből - Nagyítás-fotógaléria
©

A NISA közlése szerint újfajta módszert alkalmaztak a vizsgálat lefolytatása során, amely a reaktort üzemeltető Tepco vállalat módszeréhez viszonyítva "jobban tükrözi a valóságot". A vészhelyzeti munkacsoport által összeállított jelentést a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnek kell benyújtani. Március 11-én a  Richter-skála szerinti 9-es erősségű földrengés rázta meg a szigetországot, majd hatméteres szökőárhullám érte el Japán különböző részeit. A cunamiban több mint tízezer ember veszítette életét, és jelenleg is tizenhét ezer felett van az eltűntként számon tartott személyek száma.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A legújabb Mercedes egészen 1901-be repít vissza, és nehéz jelzőket találni rá

A legújabb Mercedes egészen 1901-be repít vissza, és nehéz jelzőket találni rá

Durvul a kampány Csömörön: a polgármester erőszakkal vádolja fideszes kihívóját

Durvul a kampány Csömörön: a polgármester erőszakkal vádolja fideszes kihívóját

Négy medve erőszakkal tört be egy erdélyi hotelbe – videó

Négy medve erőszakkal tört be egy erdélyi hotelbe – videó

Simonka betegnek mondta magát, a saját fórumára sem ment el

Simonka betegnek mondta magát, a saját fórumára sem ment el

Horn Gábor: A közösségromboló uniós kifizetésekről

Horn Gábor: A közösségromboló uniós kifizetésekről

Balog Zoltán, Novák Katalin és Lovasi András is Családok Angyala díjat kapott

Balog Zoltán, Novák Katalin és Lovasi András is Családok Angyala díjat kapott