szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Enyhült, de nem oldódott meg a dán-német határvita a két ország külügyminiszterének szerdai, berlini tárgyalásai nyomán.

Német források szerint Guido Westerwelle német külügyminiszter tájékoztatást várt és kapott dán partnerétől a határellenőrzések Koppenhága által tervezett felújításáról. Dánia májusban jelentette be, hogy a Németországgal és Svédországgal közös határon felújítja az ellenőrzést. Később ezt úgy módosította, hogy nem a személyek ellenőrzését, hanem szúrópróba szerinti vámvizsgálatot kíván bevezetni. Az idézett források szerint Lene Espersen dán külügyminiszter Berlinben gyakorlatilag megismételte ezt az álláspontot. Ezúttal is azt hangoztatta, hogy országa az intézkedéssel a nemzetközi bűnözés elleni hatékonyabb harcot akarja szolgálni.

Stiller Ákos

A német kormány korábban is határozottan tiltakozott a tervezett ellenőrzések ellen, azokat a schengeni megállapodás megsértéseként értékelve. A Merkel-kormány az Európai Bizottsággal együtt sürgette a kilátásba helyezett intézkedések visszavonását. Értesülések szerint a dán miniszter asszony azért utazott a német fővárosba, hogy csillapítsa Berlin felháborodását.

A tárgyalásokon és a sajtóértekezleten azt állította: a vámellenőrzések azt a célt szolgálják, hogy megakadályozzák fegyverek, kábítószerek és más illegális termékek Dániába történő behozatalát. Úgy vélte, hogy tervezett intézkedések semmifajta uniós jogot nem sértenek, és nem ütköznek a schengeni megállapodásban foglaltakkal. "Dánia nem épít új falakat, és a világra nyitott ország kíván maradni" - fogalmazott Espersen.

A német külügyminiszter a két ország közötti politikai kapcsolatokat jónak nevezte. Ennek ellenére ismét élesen bírálta a tervezett dán intézkedéseket. Westerwelle hangoztatta, hogy azok sértik Schengen szellemét, és kijelentette, hogy a kilátásba helyezett vámellenőrzésekről még tárgyalni kell.

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Világ

Dánia ismét ellenőriz a határain

Dánia felújítja a határellenőrzést Németországgal és Svédországgal közös határain - közölte szerdán Claus Hjort Frederiksen dán pénzügyminiszter, miután a kormány megállapodott erről az egyik szélsőjobboldali párttal.