Megment minket az elmúlt napok nagy esője a brutális aszálytól?
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
Hangüzenetben beszédet intézett Moammer el-Kadhafi líbiai vezető pénteken az észak-afrikai arab ország fővárosának központjában, a Zöld téren egybegyűlt több ezer hívéhez; azt üzente a NATO-nak, állítsa le a líbiai célpontok elleni légi hadjáratot, vagy katasztrófával lesz kénytelen szembenézni.
"Azt tanácsoljuk (a NATO-nak), vonuljon vissza, mielőtt katasztrófa éri" - mondta a 69 éves ezredes híveinek, akik zöld zászlókat lengettek, és Kadhafit ábrázoló képeket tartottak a magasba. "Azt tanácsolom, mondjanak le terveikről, és tárgyaljanak a líbiai néppel" - üzente a líbiai vezető a katonai szervezetnek.
"Dönthetünk úgy, hogy hasonlóan bánunk veletek (ahogy ti bántok velünk). Ez a nép (a líbiai) képes rá, hogy átvigye a csatát Európába, hogy megtámadja az otthonaitokat, a családotokat, ahogy ti is célba vettétek a mi otthonainkat" - mondta, a nyugati országokhoz intézve szavait.
Árulónak nevezte a kormányellenes lázadókat, és őket hibáztatta Líbia bajaiért. "Mi sodort titeket ebbe a helyzetbe? Az árulók" - mondta, és arra biztatta híveit, vonuljanak a Tripolitól délre elterülő hegyekbe, és tisztítsák meg a körzetet azoktól a fegyverektől, amelyeket a francia hadsereg dobott le a felkelőknek egy hónappal ezelőtt. A fegyverszállítás tényét a napokban ismerte el a francia vezérkar.
Ez volt a legnagyobb Kadhafi-párti tüntetés az elmúlt hetekben Tripoliban. Négy nappal azután rendezték, hogy az állandó Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsot bocsátott ki Kadhafi és fia, Szeif ellen, valamint a líbiai titkosszolgálat vezetője ellen emberiesség elleni bűntettek miatt. A vád szerint felelősek azért, hogy tavasszal a líbiai biztonsági erők belelőttek a Kadhadfi-rendszer ellen tüntető tömegbe.
A líbiai népfelkelésből azóta elhúzódó polgárháború lett; a kormányellenes lázadók kezén van a keleti országrész nagy része és a Tripolitól száz kilométernyire délre fekvő Nefúsza-hegység. A NATO vezette szövetséges erők harci repülőgépei március óta bombáznak líbiai célpontokat, ezzel segítve a felkelőket.
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
A legutóbbi költözésének hasonló fogadtatása volt, de esküvője és a pelenka-ügy nagyobb vihart vert.
Ez az első eset, hogy egy észak-koreai disszidens keresetet nyújtson be a diktatúra, illetve a vezetője ellen.