Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Már mintegy négyezer hektáros területen pusztít a tűz a horvátországi Brac szigeten, ahol harmadik napja több száz tűzoltó küzd a lángokkal - közölte a horvát katasztrófavédelmi szervezet (DUZS).
Szombatra virradó éjszaka 60 járművel több mint 250 tűzoltó vett részt az oltási és védelmi feladatokban, hozzájuk délelőtt további 50 tűzoltó csatlakozott. Csütörtök óta tíz légi járművel és a tengerről hajóval is küzdenek a lángokkal, de szombaton a kiterjedt füst miatt csak két tűzoltó repülőgép és két helikopter tudott segítséget nyújtani. A kiterjedt tűzben senki nem sérült meg, és eddig a lakott területeket is sikerült megvédeni a lángoktól. Elővigyázatosságból viszont már péntekre virradó éjjel kitelepítettek 250 embert, nagyobb részt turistákat.
Szlanyinka Anna spliti magyar konzul az MTI-nek szombaton elmondta: a kint nyaraló magyarok közül továbbra sem jelezte senki, hogy bajban lenne. Hozzátette, hogy a tűz amúgy sem a tengerparti területeket érinti, hanem a sziget hegyes, főként száraz növényzetű belső részeit. Az elmúlt napokban többen is hívták a konzult Magyarországról a térségbe készülő turisták, hogy elindulhatnak-e tervezett nyaralásukra. A diplomata ezzel kapcsolatban azt mondta: mindenkinek a saját belátására bízza, hogy utazik-e, de azt érdemes tudni, hogy a legnagyobb dalmát szigetnek turisták által alig látogatott belső részén terjed a tűz.
A katasztrófavédelem szombat délelőtti összesítése szerint már mintegy négyezer hektáron pusztítanak a lángok, fenyves erdő és aljnövényzete, valamint olajfa- és szőlőültetvények váltak a tűz martalékává. A Vecernji List napilap honlapján arról ír, hogy évtizedek óta ez a legkiterjedtebb tűz a környéken. A szigeten élők szerint a tűz kiindulási helyén húst sütő turisták okozhatták gondatlanságból a katasztrófát.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.