szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az Európai Unió részlegesen feloldja a Líbia ellen korábban elrendelt gazdasági szankciókat - jelentette be csütörtökön Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője.

A gazdasági, illetve hivatalos kapcsolattartási tilalommal sújtott líbiai jogi személyek listájáról 28 vállalkozást, illetve hatóságot vesznek le. Köztük található hat kikötő-üzemeltető társaság, több bank, valamint olaj-, illetve gázvállalat. Ezzel lényegében újraindulhat Líbia nemzetközi olajkereskedelme és annak finanszírozása.

A részleges szankcióoldásról már szerdán elvi megállapodás született a 27 tagország képviselői között. Az úgynevezett írásbeli eljárás során csütörtökig egyetlen tagállam sem emelt kifogást, így a döntés hivatalossá vált. Pénteken várható a rendelkezéseknek az uniós közlönyben való közzététele, és ezzel hatályba léptetése.

"Az a célunk, hogy az átmeneti kormány és a líbiai nép rendelkezésére bocsássuk a gazdaság működőképességének újrateremtéséhez szükséges forrásokat" - olvasható Ashton nyilatkozatában. A főképviselő szerint az unió a mostani szankcióoldással megfelelő gyorsasággal reagált a líbiai fejlemények alakulására.

Az uniós szankciók közül továbbra is hatályban vannak azok az előírások, amelyek vízumtilalommal sújtják Moammer Kadhafi eddigi líbiai vezetőt és a vele szoros kapcsolatban álló személyeket. Az EU részleges szankcióoldásáról meghozott döntést néhány órával a Líbia nemzetközi támogatására Párizsba összehívott konferencia kezdete előtt jelentették be.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!