Ivóvizet szállítanak a görögök Tripoliba

Görögország 48 ezer palack ivóvizet szállít Tripoliba, amelynek lakosai augusztus vége óta vízhiánnyal küzdenek - közölte az athéni külügyminisztérium hétfőn.

  • MTI MTI
Ivóvizet szállítanak a görögök Tripoliba

Dimitrisz Dollisz görög külügyi államtitkár vezetésével kedden küldöttség utazik a líbiai fővárosba, ahova két C-130-as típusú katonai repülőgéppel szállítják el a felajánlott ivóvizet. A kétmilliós Tripoli lakosainak nagy része nem jut ivóvízhez azóta, hogy a líbiai felkelők augusztus végén bevonultak a városba.

Jeórjiosz Papandreu görög miniszterelnök a Párizsban tartott nemzetközi Líbia-konferencián javasolta, hogy légi úton juttassanak ivóvizet Tripoliba. "Tíz naponként 175 ezer köbméter vizet tudunk szállítani, ami 50 százalékkal növelné Tripoli ivóvízkészletét" - mondta Papandreu.

Az új líbiai hatóságok vasárnap bejelentették, hogy ellenőrzésük alá vonták a Nagy mesterséges folyó névre keresztelt csővezeték egy részét. Ezen a vezetéken keresztül juttatják el az ivóvizet a sivatagi oázisokból a tenger mellett fekvő városokba, így Tripoliba is.

Az arab országokhoz hagyományosan közelálló Görögország augusztusban ismerte el a felkelők politikai testületét, az Átmeneti Nemzeti Tanácsot a líbiai nép legitim képviselőjének, miután az előző hat hónapban a konfliktusban szembenálló két féllel egyaránt párbeszédet folytatott.

Az Otthon Start hitel tényleg a csalárd osztogatás állatorvosi lova

Az Otthon Start hitel tényleg a csalárd osztogatás állatorvosi lova

Hangulatjavító intézkedések özönét zúdítja a kormány a választókra a Pride után, de még a támogatott lakáshitel is arról szól, hogy az állam kivonul a család- és szociálpolitikából, és a felelősséget az egyénre tolja. Hogyan járhatnak jól a magas jövedelműek az új kedvezményes hitellel? Miért maradnak ki a közszféra dolgozói ebből az osztogatásból is? Mi történne, ha nálunk is lengyel mintára emelnék a nyugdíjakat? Három szakértőt kérdeztünk.