szerző:
MTI

A Magyar Koalíció Pártja (MKP) továbbra is nyitott arra, hogy választási koalícióra lépjen a Híd magyar-szlovák párttal.

"Annak ellenére, hogy a Híd elutasította a választási koalíciót, mi továbbra is nyitottak vagyunk az együttműködés előtt" - jelentette ki Berényi József, az MKP elnöke szombaton Pozsonyban, a párt országos tanácsának ülése utáni sajtóértekezleten. Közölte: az országos tanács döntése alapján levelet ír Bugár Bélának, a Híd elnökének, amelyben konkrét tárgyalási ajánlatot tesz. A Híd válaszát november 10-ig várja az MKP. "Célunk, hogy a magyar szavazatok ne vesszenek el" - húzta alá Berényi.

A Híd országos választmánya október végén kizárta a választási koalíciót az MKP-val, majd Bugár Béla a Híd elnöke nyílt levélben pártja választási listáján való indulást ajánlott fel az MKP politikusainak. Az MKP ezt marketingfogásnak minősítette és elutasította. 

Bugár Béla
©

"Mi két hete már megtettük az ajánlatunkat, s ez továbbra is érvényes. Azt is közöltük, hogy a választási koalíciót nem tartjuk az együttműködés megfelelő formájának. Mindenesetre nyitottak vagyunk a párbeszédre. Miután megkapjuk és áttanulmányozzuk az MKP tárgyalási ajánlatát, megfogalmazzuk a válaszunkat" - tájékoztatta Solymos László, a Híd frakcióvezetője az MTI tudósítóját. Berényi a sajtóértekezleten megismételte: az MKP csak az egyenrangúság alapján tud együttműködni a Híddal.

Az MKP választási programját és választási listáját az országos tanács december 3-i ülésén véglegesítik. November folyamán a járási szervezetek konferenciáira kerül sor. "A hónap folyamán minden régió megfogalmazza elképzeléseit és megteszi javaslatait a választási listára" - részletezte Bárdos Gyula, az országos tanács elnöke. Elmondta: a testület megfogalmazta a legfőbb kritériumokat is, amelyek alapján valaki rákerülhet a választási listára. "Ezek közül a legfontosabb, hogy egyet kell értenie az MKP programjával. Régebbi kritérium, hogy nem lehet képviselőjelölt az, aki a múltban együttműködött a kommunista állambiztonsággal" - fejtette ki Bárdos.

Az országos tanács Őry Pétert választotta meg az MKP kampányfőnökévé. "A stratégiánkat most tervezzük. Bár valószínűsíthető, hogy egyedül indulunk, nyitottak vagyunk az együttműködés előtt" - szögezte le Őry. Szerinte a párt erősíteni kívánja a regionális elvet, és nyitni kíván a fiatalok és a függetlenek felé.

Szlovákiában március 10-én lesznek idő előtti választások, mert Iveta Radicová kormánya október elején az euróövezeti mentőcsomagról szóló, bizalmi szavazással összekapcsolt parlamenti voksoláson megbukott.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Háznak ütközött és meghalt egy autós Zuglóban

Háznak ütközött és meghalt egy autós Zuglóban

Európában Magyarországon a legmagasabb a gyermekek átoltottsága

Európában Magyarországon a legmagasabb a gyermekek átoltottsága

Ilyen a pillanat, amikor egy négy hónapos baba először hallja meg az anyja hangját

Ilyen a pillanat, amikor egy négy hónapos baba először hallja meg az anyja hangját

Drámai küzdelemben derült ki, ki jutott az X-Faktor döntőjébe

Drámai küzdelemben derült ki, ki jutott az X-Faktor döntőjébe

49 milliárd forintot nyaraltak el a magyarok Horvátországban

49 milliárd forintot nyaraltak el a magyarok Horvátországban

Végre kiderült, milyen sminket használ Donald Trump

Végre kiderült, milyen sminket használ Donald Trump