„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Levélbomba robbant pénteken az olasz adóhivatal egyik Róma környéki irodájában, az intézmény igazgatója megsebesült - közölték rendőrségi források.
Egy szóvivő szerint a merénylet kapcsolatban áll azzal az előző napi sikertelen kísérlettel, amellyel a Deutsche Bank, a legnagyobb német pénzintézet elnökét vették célba a magukat anarchistának valló ismeretlen tettesek. A pénteki "bomba" egy sárga, buborékfóliás borítékban volt elrejtve egy röplap kíséretében. A küldeményt az Equitalia irodaigazgatójának figyelmébe ajánlották. A robbanás az arcán és a kezén sebesítette meg az igazgatót.
Csütörtökön ugyanez a magát "nem hivatalos anarchista szövetségnek" minősítő csoport közölte, hogy a szervezet küldött ilyen küldeményt a német bankigazgatónak. A csoport saját állítása szerint tavaly karácsony környékén három római nagykövetségnek küldött levélbombát. Az olasz rendőrséget készültségbe helyezték, mert a merénylők még több robbantással fenyegetőztek. Mario Monti miniszterelnök közleményben fejezte ki együttérzését az áldozattal.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.