Alig lehet szabad asztalt találni az éttermek, kávézók és sörözők teraszain a nyár eleji napsütésben Ljubljana belvárosában, a Ljubljanica folyó partján, akárcsak Mariborban a Dráva közelében, Bledben a tó menti promenádon vagy Portorozban a tengerparti sétányon. Válságnak semmi jele. Pedig a szlovén gazdaság közel két évtizedes lendületes gyarapodás után az egyik legnehezebb időszakát éli, egyesek már azzal riogatnak, hogy Írország, Görögország és Portugália után Szlovénia lehet a következő dominó az eurózóna adósságválságában. Nem más állítja ezt, mint Marko Kranjec, a szlovén központi bank kormányzója, arra utalva, hogy megfenekleni látszanak a válságból kivezető út lépéseiként a kormány által tervezett reformok.

 A népessége és területe alapján is egyötöd magyarországnyi állam lakosai ugyanis nagy többséggel elvetették a két héttel ezelőtti népszavazáson a parlament által tavaly decemberben már elfogadott nyugdíjreformot, amelynek nyomán az eddigi 57/58 évről fokozatosan 65-re emelnék a nyugdíjkorhatárt. Az elutasítás látványos üzenet volt a szociáldemokrata Borut Pahor kormányának: a szlovének nem hajlandók áldozatokra, nem kérnek a megszorításokból. Csakhogy a nyugdíjreform elutasításával még keményebb intézkedéseknek nyitottak utat. A költségvetés ugyanis képtelen lesz finanszírozni a nyugdíj- és tb-kassza egyre duzzadó hiányát, és az ország újabb hitelek felvételére kényszerül, tovább növelve az évek óta dagadó államadósságot.

Szlovénia esetében a gazdasági bajok emlegetése igencsak meglepő. Az 1991-ben, éppen húsz évvel ezelőtt függetlenné vált egykori jugoszláv tagköztársaságot sokáig a kelet-közép-európai régió legfejlettebb államaként emlegették, egyenesen mintaként állították a régió országai elé. A jugoszláv utódállamok közül elsőként csatlakozhatott az EU-hoz 2004-ben, és minden régiós társát megelőzve elsőként vezethette be az eurót 2007-ben. A gazdaság rendületlenül fejlődött, 2008-ban az eurózóna egyik leggyorsabb, 4 százalék körüli GDP-növekedését produkálta, és az életszínvonal is lankadatlanul emelkedett, elérve az EU-átlag 91 százalékát.

 Csakhogy a nemzetközi válság 2008 végére felszínre hozott egy sor megoldatlan problémát. A kicsi, nyitott gazdaság megroppant, a következő évben a GDP már közel 8 százalékkal zuhant, az egyik legrosszabb eredményt produkálva az EU-ban, megugrott a munkanélküliség, sorra mentek csődbe a vállalatok, különösen az építőiparban, és nőtt a körbetartozás. Mindez szinte sokkolta az addigi fejlődésre büszke, az elért eredményekből engedni nem akaró szlovéneket. A kormány pedig, hogy tartsa a megszokott életszínvonalat, és elejét vegye a társadalmi elégedetlenségnek – no meg az országban rendkívül erős szakszervezeteknek és a szórványos tüntetéseknek engedve –, a válság hatásait enyhítő intézkedések sorát hozta. Emelte a minimálbért, segítséget nyújtott állami kézben lévő banknak és nagyvállalatoknak, így a vasútnak is – azaz duzzasztotta az államadósságot és a költségvetési deficitet. Ez az út azonban járhatatlannak bizonyult, és elkerülhetetlenné váltak a régóta halogatott szerkezeti reformok, így például a társadalom öregedése miatt finanszírozhatatlan nyugdíjrendszer átalakítása (HVG, 2010. október 2.).

Ami most – az alkotmány alapján egy évig biztos – megakadt. A 47 éves Pahor azonban nyomban nyilvánvalóvá tette, hogy emiatt a kormány kemény megszorításokra kényszerül, nem zárva ki például az adóemelést sem. A miniszterelnök elutasította ugyanakkor, hogy a referendum kudarca miatt ő vagy kormánya lemondjon. Pedig az ellenzék a jövő októberben esedékes választás előrehozatalát követeli, és – ha nem is szó szerint, de – Danilo Türk államfő is utalt erre, felszólítva legalább a kormány jelentős átalakítására. Pahor erre hajlandónak is látszik, máris zajlanak az egyeztetések a két kisebb koalíciós partnerrel. De ha sikerülnek is a személycserék, Pahornak nem lesz könnyű elfogadtatnia a parlamentben a megszorításokat, kormánya ugyanis kisebbségben van, mióta májusban a nyugdíjasok pártja (DeSUS) kiszállt a kabinetből. A ljubljanai parlamentben rendre a mérleg nyelvének szerepét betöltő DeSUS egyebek között nem volt hajlandó elfogadni a nyugdíjszigorítást, sőt a nyugdíjak emelését követelte.

 Részben a gazdasági gondoknak és a csalódásnak tulajdonítja a társadalomban egyre növekvő feszültségeket Bozo Repe, a Ljubljanai Egyetem filozófia tanszékének tanára. Az egész térségben ismerős jelenségeket sorolt a HVG-nek: lecsúszóban a középosztály, érezhetően nő a szegények aránya (korábban ismeretlen látvány Ljubljanában: koldusok a belvárosi sétálóutcákon), túl sok fiatal tanul a felsőoktatásban, miközben egyre kevesebb a lehetőségük az elhelyezkedésre, mind több diplomás keres munkát külföldön. Különösen az orvosok, nővérek Olaszországba és Ausztriába vándorlása okoz gondokat, a helyükre elsősorban a jugoszláv utódállamokból, valamint – a két nyelv hasonlósága okán – Szlovákiából érkezik utánpótlás. Eközben erősödik az egyház befolyása a társadalomban, és új jelenség a Tito-éra utáni nosztalgia. Repe úgy véli, mivel a jugoszláv időkben a többi szocialista országbelinél tágabbak voltak a szabadság keretei, az önigazgatásnak köszönhetően pedig sokan tényleg magukénak érezték a munkahelyüket, és a társadalmat egyenlőség jellemezte, a mostani változások sokakban bizonytalanságot keltenek. Nem véletlen, hogy terjedőben az alkoholizmus, és az öngyilkosságok tekintetében Szlovénia az EU „élmezőnyébe” került. Előásták a régi sérelmeket is, második világháborús tömegsírok kerülnek elő, és náci kollaborációs vádak mellett az egykori partizánakciókat elítélő vádak hangzanak el.

Borzolja a kedélyeket a korrupció is, amely egykor szinte ismeretlen volt, ma pedig egyre több jel utal arra, hogy a gazdasággal igencsak szoros kapcsolatban álló szlovén politikusok közül egyre többen érintettek benne. Külföldön is megdöbbenést keltett, hogy nemrég lemondásra kényszerült európai parlamenti képviselői posztjáról Zoran Thaler volt külügyminiszter, miután lapértesülések szerint pénzért latba vetette befolyását.

Akár kihúzza mandátumának végéig a Pahor-kormány, akár felváltja esetleg egy jobbközép kabinet, megúszhatatlanok a megszorítások. Nem odázható tovább a munkaerőpiac liberalizálása – ma nagyon nehéz és költséges az elbocsátás, ezért a cégek nem szívesen vesznek fel új munkaerőt –, karcsúsítani kell az állami szektort, csökkenteni a közalkalmazottak számát, és társadalmi megegyezésre lenne szükség a kormány, a munkaadók és a szakszervezetek között – sorolta a legsürgetőbb teendőket a HVG-nek Samo Hribar Milic, a kereskedelmi kamara elnöke. Milic arra is utalt, a reformok késlekedésének az a legfőbb oka, hogy a kormánynak nincs kellő támogatottsága a parlamentben.

A kilencvenes években Szlovénia nem erőltette sem a privatizációt, sem a külföldi tőke nagyarányú jelenlétét, ma a kormány mindkettőt pártolja – mondta a HVG-nek Janko Burgar, a gazdasági minisztérium államtitkára. A politikus szerint az egyik legfontosabb teendő a versenyképesség javítása. Ennek érdekében nem pusztán a külföldi tőkét, hanem a fejlett technológiát szeretnék az országba csábítani, különösen a nem hagyományos iparágakba, elsősorban a magas szakértelmet igénylő high-tech ágazatokba.

A szlovén gondok jó néhány térségbeli és uniós államból nézve korántsem olyan súlyosak, sőt akár még irigylésre méltóak is. Számos kormány célként határozta meg azokat a makrogazdasági mutatókat, amelyek most Ljubljanát aggasztják. A fő számok: a GDP 43 százalékának megfelelő államadósság, a 6 százalékos költségvetési hiány (amelyet az idén 4,5, jövőre pedig 3,6 százalékra terveznek leszorítani), a 8 százalékos munkanélküliség. Ezek az adatok – bármilyen riasztóak is Ljubljanában – egyelőre nem igazán támasztják alá a következő dominót jósló vélekedéseket. Erre utal az is, hogy – bár sokan tartottak tőle – a legnagyobb hitelminősítők a referendum kudarca ellenére sem sorolták lejjebb a kockázati besorolások szempontjából továbbra is előkelő helyen jegyzett Szlovéniát.

VASS PÉTER / LJUBLJANA