szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Németországban halottat is követelt csütörtökön az Andrea nevű orkán, ugyanakkor a vártnál kevesebb anyagi kárt és közlekedési fennakadást okozott.

Az orkán északnyugat felől érkezett Németországba, és kezdetben a vártnál kevésbé volt heves, de egyre nőtt az ereje, ahogy haladt dél felé. Bajorországban áldozatot is követelt: egy 43 éves nő halt autóvezetés közben, amikor frontálisan ütközött egy másik kocsival. A hatóságok szerint az autót, amellyel összeütközött, egy széllökés sodorta át az ellenkező irányba haladó sávba.

Az ország délnyugati részén fekvő Rajna-vidék-Pfalz tartományban egy országúton az erős szél lesodort egy autót az országútról az út menti árokba. Az öt utas közül senki sem sérült meg, de az autó totálkáros lett. Hessen tartományban az orkán felborított egy teherautót, a Rajna folyón pedig lesodort egy konténert egy teherszállító hajóról. Ezekben a balesetekben sem sérült meg senki.

Az Andrea orkán az Alpok csúcsainál volt a legerősebb, a térségben helyenként 180 kilométeres sebességű széllökéseket is mértek. A legnagyobb fennakadást Bajorországban okozta. Nürnberg és Passau között az autópályát egy öt kilométeres szakaszon teljesen le kellett zárni, mert a pályára sodródtak egy megrongálódott épület tetőszerkezetének darabjai.

A vihar csütörtökön az esti órákban elérte Ausztriát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!