„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Nyolcvankilenc éves korában elhunyt vasárnap este madridi otthonában Manuel Fraga Iribarne spanyol politikus, aki valaha tagja volt Francisco Franco diktátor kormányának, majd a demokratikus átmenet egyik kulcsfigurája volt.
Fraga az egyetlen olyan miniszter, aki a Franco-rezsimet követően is kormánytag maradt. A diktátor halála után belügyminiszteré nevezték ki, Franco idején az idegenforgalmi tárcát vezette, és ebben a tisztségében sokat tett az ibériai ország külföld felé nyitása érdekében. Fraga alapítója volt a jelenleg hatalmon lévő spanyol Néppártnak, amelynek haláláig tiszteletbeli elnöki tisztét töltötte be. Részt vette az 1978-ban életbe lépett demokratikus spanyol alkotmány megszövegezésében. Az ízig-vérig jobboldali politikus mindig is demokrácia elszánt védelmezőjének bizonyult.
Az északnyugat-spanyolországi Galíciában született, és később - 1990 és 2005 között - a tartomány első embereként folytatta karrierjét, és vezetése alatt az egyik legszegényebb spanyolországi terület hatalmas fejlődésen ment keresztül, miközben Fraga sokat tett a helyi nyelv és kulturális értékek védelmében is.
Az aktív politizálástól mindössze néhány hónapja vonult vissza, tavaly szeptemberben bejelentette, hogy befejezi 60 év óta tartó pályafutását.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó vagy valami egészen más oka van?
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.