Mária Terézia az asztalra csapott, az oroszok segítettek, a Szent Jobb hazatért
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Az üzemanyag árának 30 százalékos csökkentését jelentette be hétfőn a nigériai elnök, hogy az országot megbénító, egy hete tartó sztrájk feladására bírja a szakszervezeteket.
Goodluck Jonathan tévényilatkozatában közölte, hogy a kormány folytatni fogja az olajipari szektor deregulációját, de tekintettel a nehézségekre, közel 30 százalékra csökkenti a benzin árát.
A bejelentés ellenére várhatóan hétfőn folytatódik Nigériában az egy hete kezdődött országos sztrájk, amelyet a szakszervezetek az után kezdtek, hogy a kormány megvonta az üzemanyagárak állami támogatását. Több tízezren vesznek részt a sztrájkban és demonstrálnak. A rendőrökkel történt összecsapásokban tucatnyian haltak meg.
Az államfő közölte, hogy "a biztonságot érintő súlyos információk" birtokába jutott, amelyek szerint a szakszervezeteken kívüli elemek megpróbálják rossz útra terelni a sztrájkot.
Afrika legnépesebb - 160 milliós - állama egyben a kontinens legnagyobb kőolaj-kitermelője napi 2,4 millió hordóval, a szűkös kőolajfinomító-kapacitása és a meglévő létesítmények elhanyagoltsága miatt mégis benzinimportra szorul.
A benzinárak emelkedése tovább fokozta a felekezeti ellentétek miatt amúgy is kiélezett feszültséget a nyugat-afrikai országban, ahol muzulmán szélsőségesek keresztények ellen elkövetett terrortámadásai karácsony táján több tucat emberéletet követeltek.
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.