szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Daher Rashed, az Eötvös Loránd Tudományegyetem arab tanszékének tanársegédje szerint azzal, hogy nem sikerült a hétvégén elfogadni az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) határozatát Szíriáról, az ázsiai ország haladékot kapott Oroszországtól a belpolitikai helyzet rendezésére. Az orosz vétót az is magyarázza, hogy Moszkvának jelentős bevétele származik abból, hogy fegyvereket ad el Szíriának, ezen kívül komoly geostratégiai érdekei fűződnek az országhoz.

Daher Rashed, az Eötvös Loránd Tudományegyetem arab tanszékének tanársegédje szerint azzal, hogy nem sikerült a hétvégén elfogadni az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) határozatát Szíriáról, az ázsiai ország haladékot kapott Oroszországtól a belpolitikai helyzet rendezésére.

A szakértő hétfőn az MTI-nek úgy nyilatkozott, Oroszország azért vétózta meg a határozat elfogadását, mert komoly geostratégiai érdekei fűződnek Szíriához. Az orosz hadiflotta régóta a szíriai Tartúsz kikötőjében állomásozik, és ezt a fontos pozíciót Moszkva nem akarja elveszíteni, hiszen ez az egyetlen kikötő a Közel-Keleten, ahol orosz hadihajók vannak - mondta. 

Kifejtette: az orosz vétót az is magyarázza, hogy Moszkvának jelentős bevétele származik abból, hogy fegyvereket ad el Szíriának. Ha az ENSZ által eredetileg tervezett határozat életbe lépett volna, fegyverembargót vezettek volna be Szíria ellen - mutatott rá. Hozzátette: igaz, ha a jelenlegi damaszkuszi rezsim megdőlne, a következő rendszernek is szüksége lenne fegyverekre, de egyáltalán nem biztos, hogy azokat szintén Oroszországtól akarná beszerezni.

A határozat módosított szövegtervezetéből, amelyről a hét végén szavaztak a BT-ben, végül kimaradt az a bekezdés, amely felszólítja az ENSZ-tagállamokat, hogy akadályozzák meg a Szíriába irányuló fegyverszállításokat. Oroszország mindenképpen meg akarja őrizni erős helyzetét a térségben, és nem akarja ugyanazt a hibát elkövetni, mint tavaly Líbia esetében: akkor Moammer Kadhafi hatalmának megdöntése után Moszkva pozíciója megrendült az észak-afrikai országban - idézte fel.

Azzal kapcsolatban, hogy Kína ugyancsak megvétózta a BT határozatát, a szakértő kiemelte: Peking közel-keleti érdekei nem egyeznek meg az Egyesült Államok és Nyugat-Európa érdekeivel, a határozat elfogadásának megakadályozásával alapvetően "Oroszországot követte".

Az Arab Liga országai is "csalódottak", beleértve az utca emberét, amiért Oroszország és Kína meghiúsította a határozat elfogadását - mondta, hozzáfűzve, az arab országok közül szinte csak az iraki kormány üdvözölte a fejleményeket. A libanoni kormány egyelőre igyekszik nem állást foglalni, a lakosság pedig megosztott a kérdésben. 

Daher Rashed úgy látja, elképzelhető, hogy Szíria most megpróbálja minél gyorsabban és "nagy véráldozatok" árán elfojtani a felkelést, de nem valószínű, hogy ez sikerülhet. Sokkal inkább a jelenlegi helyzet ígérkezik tartósnak - mondta, megjegyezve: hétfőn is 73 ember halt meg a kormánycsapatok által indított hadműveletekben, többségük a Homsz városa elleni támadásban.

Lehetséges, hogy a nyugati országok létrehoznak egy szövetséget a szíriai nép támogatására, de elég valószínűnek tűnik, hogy Oroszország előbb-utóbb "meghátrál", és nem akadályozza tovább a Damaszkusz elleni fellépést - hangsúlyozta a szakértő.

A hétvégén meghiúsult a damaszkuszi kormányzat elszigetelésére az ENSZ BT-ben tett kísérlet - Oroszország és Kína szombaton megvétózta azt a határozati javaslatot, amely elítélte Bassár el-Aszad rendszerét, és a hatalom átvételére biztatta az ellenzéket. Kevéssel a Nagy-Britannia és Franciaország által előterjesztett, s a nyugati és arab országok által támogatott javaslatról tartott szavazás előtt Barack Obama amerikai elnök azonnali lemondásra szólította fel Aszadot, és sürgette a világszervezetet, hogy tegyen lépéseket a szíriai rezsim "könyörtelen kegyetlensége" ellen. 

Moszkva később bejelentette, hogy Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Szíriába utazik kedden, hogy Bassár el-Aszad elnökkel tárgyaljon.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!